Tízezren regisztráltak az Előadóművészi Jogvédő Irodához

Tízezren regisztráltak az Előadóművészi Jogvédő Irodához

10 000-ik tagját regisztrálta az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). Szenthelyi Krisztián énekművésznek Sztevanovity Zorán, az egyesület elnökségének tagja, és Gyimesi László elnök adta át az ezt tanúsító plakettet.

Az EJI közel három évtizedes múltja során regisztrált tagjainak köre folyamatosan bővül. Az egyéni regisztrációs rendszert 2000 óta működteti az egyesület, akkor még mindössze 690 regisztrált tagot számlált. Az elmúlt 17 év alatt ez a szám csaknem tizenötszörösére emelkedett.

Sztevanovity Zorán a díjátadón hangsúlyozta: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy kivívtuk az előadóművészek bizalmát és ránk bízzák jogdíjaik intézését. Az elmúlt évtizedekben a regisztrált előadóművészek számának bővülése arányosan növekedett azzal, ahogyan a jogdíj egyre nagyobb részét tudtuk egyre pontosabban és arányosabban felosztani. 2016-ban a jogosult 66 ezer előadóművész között már több mint 2 milliárd forint jogdíjat osztottunk fel.” Hozzátette: „A bizalmat erősíti – a kialakult nagyon jó emberi és szakmai kapcsolatokon túl – az egyesület munkájának szigorú törvényi szabályozása.”

Szenthelyi Krisztián az esemény alkalmából kifejtette, hogy művészetének magas színvonalú műveléséhez elengedhetetlen az anyagi biztonság, amelyet részben az előadóművészi jogdíj sikeres érvényesítése biztosít. Így fogalmazott: „A jogi képviselet elengedhetetlen ahhoz, hogy a műveket a legmegfelelőbb módon tudjuk átadni a közönségnek és maradandót alkothassunk.”

Az elmúlt 10 évben az EJI éves bevétele megduplázódott, a felosztott jogdíj összege pedig a 2007-es 355 millióról 2016-ra 2,2 milliárd forintra növekedett.

Az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását. Emellett aktívan részt vesz a szerzői jogok védelmére irányuló társadalmi szervezetek szakmai munkájában is, amelynek köszönhetően a szerzői jogok védelmével összefüggő kérdések között, illetve a jogszabály-előkészítés során arányos súllyal jelenhetnek meg az előadóművészek érdekei is.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületről (EJI)
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok jogait érvényesítő egyesület, amit az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más zenefelhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért. Ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre.

Szenthelyi Krisztián, énekművész

Budapesten született, énektanulmányait 2012-ben Jani Gabriella énekesnőnél kezdte, majd 2014-től Hormai József operaénekesnél folytatta. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban érettségizett, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakiskola tanulója lett, ahol Barna Júliától tanulhat. Jövőbeni tervei közé tartozik a Zeneakadémia elvégzése. 17 éves kora óta koncertezik, első koncertjét 2015-ben adta, ugyanebben az évben debütált a Budavári Mátyás-templomban, ahol azóta is visszatérő fellépő. Fellépett már Oroszországban, Litvániában, Észtországban és Lettországban, valamint több magyarországi helyszínen is. Részt vett az V. Gregor József Énekversenyen ahol második helyezést ért el, valamint Kodály-díjat kapott.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület számára öröm, hogy az igen sokoldalú és tehetséges fiatal énekművészt immár tagjai között tudhatja.