"Légy ÖnMAGad! - gyógyító energiák a lelkednek a zalai erdők ölelésében"
„Friss levegő-erdő-szeretet!” – így jellemezte Balogh Bernadett a Magyarország és Zala megye egyik legkisebb, húszfős falujában, az osztrák-szlovén határ közelében megbúvó Gosztolában működő szállodájának koncepcióját egy korábban általunk készített interjúban. Ebben a beszélgetésben mondta el terveit az erdőfürdőzési program megvalósításáról. Hogy mi az erdőfürdőzés? Hát a sinrin-joku, egy japán módszer! Csökkenti a stresszt, a szorongást, a depressziót, a vérnyomást, a kortizol nevű stressz hormon szintjét, a pulzusszámot, és erősíti az immunrendszert.
Mára már a megvalósítás útjára léptek, ennek jegyében közös gondolkodásra, tapasztalatcserére és nem utolsó sorban egy jövőbeni összefogás megtervezésére hívták össze a témában már Magyarországon több helyen is evvel a speciális terápiával foglalkozó szakembereket és érdeklődőket.
Magyarország egyik legkisebb településén, a hatalmas zöld erdőkkel körülvett Gosztolában október közepén rendezték meg az Első Magyarországi Erdőfürdő Konferenciát és Fesztivált. A Gosztola Fejlődéséért Egyesület szervezésében a fesztivál azokat kívánta megszólítani, akik szeretnék megtapasztalni a természet gyógyító erejét és megtalálni ezáltal lelki egyensúlyukat.
Őszi színkavalkád a friss levegőjű erdőkben, a gyógyító Szent György energiavonalak és a csendes, békés, madárcsicsergős miliő mellett számos programot kínáltak a fesztivál során, melyek segítenek mindenkinek belső hangjuk meghallásában.
A rendezvény szakmai programjai között szerepeltek neves pszichológusok, erdőfürdő vezetők és turisztikai szakemberek előadásai. A második, gyakorlatias napon pedig belekóstolhattak és ráhangolódhattak a résztvevők többek között vezetett erdőfürdő, hangfürdő, jóga, fitoteraputa segítségével a test-lélek-szellem és a természet egységére.
Az erdőfürdőzés napjainkban egyre népszerűbb, mely bizonyítottan egy stressz csökkentő, relaxációs program, melynek során a természet közelsége ellazít és energiával tölt fel bennünket.
Gosztola fejlődése valóban hazai sikertörténet, hiszen a korábban kihalás szélén álló települést az idegenforgalom mentette meg 22 évvel ezelőtt, amikor egy helyi vállalkozó mert nagyot álmodni és szállodát nyitni.
A rendezvény megálmodója a Gosztola Fejlődéséért Egyesület elnöke, Balogh Bernadett, aki a Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel szállodavezetőjeként csapatával ezt a kis települést felírta a belföldi idegenforgalmi térképre. A családi szálloda 1999-es nyitását követően folyamatosan bővült, több díjjal is elismerték a szakmai munkát.
A következő célok között szerepel egy erdőfürdő központ létrehozása, melynek első állomása ez a fesztivál volt.
https://wellnesshotel-gosztola.hu/erdofurdo
Részletes leírás az erdőfürdő kedvező hatásairól itt olvasható: http://erdofurdo.hu