"Sosem volt fontos számomra, hogy mi áll a névjegyemen!”

"Sosem volt fontos számomra, hogy mi áll a névjegyemen!”

 

 

Balázs László volt a bankszakma legfiatalabb bankvezére, amikor 2001-ben, harmincötévesen kinevezték a Magyarországi Volksbank Zrt. élére.Előtte már nyolc éve dolgozott a bankszakmában, fejvadász megkeresésére váltott 2000-ben a Volksbankhoz vezérigazgató-helyettesnek, a kockázatkezelési területetirányította. Ez a közel húsz éves banki karrier zárult le 2012-ben.Egy rövid ideig még hozzá szakmailag közelálló vezetői pozíciót keresett, de amikor nem talált ilyet, akkor változtatott:átült a másik oldalra.

 

„A stressz-kilométerek bennem vannak”

„Indulásomkor, a kilencvenes évek elején sem nekem, sem pályatársaimnak fogalmunk sem volt a tudatos karrierépítés szabályairól. A kapott lehetőségekkel éltünk, sokszor az események vittek minket előre. Nem akartam tudatosan vezérigazgató lenni, mindig a szakmai feladat érdekelt. Természetesen egy magas vezetői pozíció lehetőséget biztosít arra, hogy amit elgondolunk, azt végre is tudjuk hajtani. Ezeken a szinteken már nem csak elszenvedője, hanem irányítója is lehetünk a folyamatoknak. Sosem voltam sznob, nem számított, milyen titulus van a névjegyem,a kreatív kihívások érdekeltek” – foglalja össze a korábbi bankvezető máig érvényes szakmai krédóját. Hozzáteszi, hogy a vezetői pozícióval együtt járó felelősségre is fel kell készülni. Ez nem nyomaszthatja folyamatosan a főnököt, mint ahogy a pilóta sem azzal száll fel a repülőgépre, hogy fél a lezuhanástól. Bízik a felkészültségében, a rengeteg gyakorlásban. Egy cég vezetőjének is tisztában kell lennie azzal, hogy mit tud és mi az, amiben fejlődnie kell. Ha ezt megteszi, akkor nem fog remegni a keze egy-egy döntés aláírásakor.„Én az évek során három diplomát szereztem, rengeteg cégen belüli képzésen vettem részt. Ez biztonságot adott, de természetesen a „stressz-kilométerek” bennem vannak!”

Mert Balázs László, csakúgy, mint a vele együtt induló pályatársai a nyolcvanas évek végén, egy alakulófélben lévő kétszintű pénzintézeti struktúrába csöppentek. Szinte mindenkinek tanulnia kellett, mi is az a kereskedelmi bankolás. A bajor HypoVereinsbank néhányukat kiválasztotta és kivitte őket Münchenbe egy többszintű, rotációs képzésre. Ekkor huszonhat éves volt. A fióki munkától a központi egységekig mindent bejártak, nem csak tanították őket, hanem igazi mentorokat kaptak a német kollégák személyében. „Kicsit egzotikumnak is számítottunk, akkoriban volt a berlini fal leomlása, a kerítésbontás, az új piaci viszonyok kialakulása Magyarországon. Kint mindenki úgymond ’meg akart menteni’, minél több tudással felvértezni a hazatéréshez.” Amikor hazatértek és a HVB megkapta a működési engedélyt, akkor igazi pionír munka várt rájuk, a friss piacgazdasági körülmények között kellett egy új bankot beindítani. „Gyorsan lépkedtem előre a karrier létrán, a kezdetben ide delegált német vezetőket viszonylag gyorsan hazahívták, így hamar átvehettem a kockázatkezelés vezetői posztját. Nem volt előttünk senki, akinek kvázi a nyugdíjba vonulását kellett volna várni. Mentünk előre, költőien szólva lángoló tekintetű ifjúként! ”

 

Bozótháború, pozícióharccal

Ebből a támogató csapatszellemből érkezett 2000-ben az Ausztriában nagy múltú és sikeres nagybank itthon akkor már hét éve botladozó leányához, a Magyarországi Volksbankhoz. „Itt találkoztam először az akkor még számomra teljesen ismeretlen „multikulti” bozótháborúval, pozícióharccal. Az itteni osztrák vezetők egymást és a főnöküket is kinyírták. Olyan volt ez, mint egy western filmbeli kocsmai lövöldözés, amikor a cowboyok egymást, majd végül a seriffet is kilövik. Végül én kaptam meg a seriff-csillagot, a tulajdonosok kineveztek vezérigazgatónak. A csillagot leporoltam, a mellemre tűztem, hogy a hasonlatnál maradjak, és munkához láttam” – emlékszik vissza a Volksbanknál töltött tíz év kezdetére.

„A kétezres éveket mondják a banki aranyéveknek Magyarországon. A gyengélkedő kisbankból erős középbankot építettünk kollégáimmal, a mérlegfőösszeget megtízszereztük.” Ezt a teljesítményt nem csak a tulajdonosok, hanem a bankszakma, a versenytársak is elismerték. Balázs László 2008-ban, negyvenkét évesen elnyerte „Az év bankára” elismerő címet.  Ebben az évben töltötte be a Volksbank a tizenötödik évét. A válság felhői már gyülekeztek, a jubileumi ünnepséget szinte „két perccel” a Lehmann összeomlás előtt tartották meg.

„Ez volt a bankári karrierem utolsó ünnepsége. Ez alatt a nyolc év alatt jutottam el a szakmai csúcsra, a munkát ízig - vérig élveztem. 2008 ősze hozta a borzalmakat a pénzügyi világban. Ettől kezdve a bankszakma jó pár évig szinte csak a kármentesítésre koncentrált. Érdekes volt, de rendkívül sok stresszel járt. A sikert ebben az időben nem az eredmények növekedése, hanem a veszteségek minimalizálása jelentette.” – összegzi BalázsLászló a banki karrier utolsó fázisát.

 

Új műsorhoz új férfi kell

A Volksbank tulajdonosait is megrengette a nemzetközi pénzügyi válság cunamija, de még így is villámcsapásként érte a nemzetközi hálózat értékesítéséről született döntés. Az érkező új tulajdonos 2012-ben– „új műsorhoz új férfi kell” jegyében –, lecserélte a menedzsmentet. Így őt is.

Ekkor Balázs László váltott. „Húsz év banki csúcsvezetői munka elég volt. Ez a pozíció olyan, mintha folyamatosan extrém sportot űznénk egy működő vulkán közelében. Néhány próbálkozás után eldöntöttem, nem pályázom tovább bankvezetői pozícióra. Kipróbálom magam más területeken.” Pályatársai között nem volt egyedül e döntésével, az együtt induló generációból talán ha ketten-hárman vannak még a bankvezetői pályán.Atöbbség kiszállt a folyamatos csúcshódításból, meséli. És nem csak a top menedzserek léptek ki, de az alsóbb szintű vezetőiszintekről is sok szakembertávozott. Önként, vagy kényszerűségből.

„Megalapítottam a saját tanácsadó cégemet vállalatfinanszírozási profillal. Nem akartam teljesen eltávolodni a szakmától, ehhez értek, ebben van tapasztalatom. Csak átültem a másik oldalra tanácsadóként. Most az Immobilia Zrt-nél az ingatlan projektek finanszírozásában szerzett tapasztalataimat hasznosítom. Hitelnyújtóból hitelfelvevő lettem” – összegzi tömören a volt bankvezér a pályamódosításának fő irányát. Az Immobilia csoport irányítójaként belvárosi ingatlanfejlesztésekre koncentrál. A közelmúltban beindult ingatlanfejlesztési fellendülés ahhoz hasonlítható, amia kétezres években a banküzletben zajlott, mondja. „Az ingatlan business a 2008-2013 közötti időszakban nagyon megszenvedtea finanszírozási források kiapadását. Nagyon sok elmaradást kell behozni ezen a területen. Dübörög a kereslet mind az irodai, üzleti célú ingatlanok, mind pedig a retail oldalon egyaránt-” – vázolja a piacot Balázs László.

„Ingatlanpiaci szereplőként hasonlót élek meg, mint a kétezres években a bankszakmában. Pörög az üzlet, kreatív megoldásokra van szükség szinte naponta. Ez a szakmai kihívás jelenleg leköti minden energiámat, kielégíti kihívások utáni vágyamat. Nem mondom, hogy egy finanszírozási tárgyaláson a bankárokkal szemben ülve,nem fog el a nosztalgia. Ilyenkor szinte kimondottan szórakoztat, hogy úgy válaszolok kérdéseikre, mint az a vizsgázó, aki előre megkapta a tételeket. Én már tudom, mi lesz az ötödik kérdésük…” De mint mondja, igyekszik szimpatikus és kedves lenni, nem villogtatja banki ismereteit, nem viselkedik kioktatóan.„Különben nem kapnánk meg a hitelt!” – teszi hozzá mosolyogva.

Arra a kérdésre, hogy van-e nosztalgiája, visszavágyik-e néha a bankszakmába, elgondolkodva válaszol.

 „Most jól érzem magam a bőrömben, lefoglal az ingatlanpiaci pezsgés.A válságot a bankszektor túlreagálta, túlszabályozott lett és unalmas.A hagyományos értelemben vett bankolásnak vége. Elmúlt az a korszak, amikor a bankolás azt jelentette, hogy gyűjtöm a betéteket, melyet aztán hitelként adok azoknak,akiknek nincs is igazán szükségük rá. Vagy azoknak adom, akik nagyon rászorultakés nagyonmagas kamatot várok cserébe. Meg fog szűnni ez a modell, új algoritmusok születnek a termékfejlesztők és az innovátorok fejében és laptopján. A fintech iparág szolgáltató szektort hoz a pénzügyi piacra, a 21. századi bank kicsit sem foghasonlítani az elmúlt évszázadok ősi szakmájához, a pénzkölcsönzéshez. Ez a transzformációs folyamat elkezdődött, zajlik. Nyitottan és mély szakmai szimpátiával, valamint elismeréssel figyelem a mostani úttörők munkáját.”