Magyar kortársművészek Budapest utcáin

Magyar kortársművészek Budapest utcáin

 

Az utcamúzeum  egy olyan kezdeményezés, amely a kortárs festészetet széles körben teszi ismertté, elérhetővé, ezzel a városi közösségi kultúra részévé emelve a képeket. Budapesten január 16-tól láthatók a képek.

A  plakáttárlaton szereplő művészek: Bak Imre, Batykó Róbert, Bernáth Dániel, Birkás Ákos, Bukta Imre, Bullás József, Csató József, Fehér László, Gerber Pál, Hecker Péter, Káldi Katalin, Keresztesi Botond, Kicsiny Balázs, Király András, Köves Éva, Lakner László, Mátyási Péter, Maurer Dóra, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Nemes Márton, Radák Eszter, Roskó Gábor, Szinyova Gergő, Szűcs Attila

„Madridhoz és Párizshoz hasonlóan Budapesten is létrehoztunk egy olyan utcai kiállítást, ami mindenki számára elérhető, megtekinthető. Egy kortárs képzőművészeti tárlatot csodálhatnak majd meg a járókelők, a 2000 után létrejött művekből igényesen, de mégis sokszínűen összeválogatott képgyűjteményt” – hangsúlyozza Szelei Szilárd, a JCDecaux Hungary Zrt. társ-vezérigazgatója. „A kultúra támogatása egyik fontos alappillére a cégünknek, így reméljük, hogy a kortárs képzőművészetet is közelebb tudjuk hozni egy kicsit az utazó közönséghez. „

Ez a kezdeményezés egy magas színvonalú válogatást mutat be a legfrissebb, 21. századi magyar művészet köréből. A 25 alkotó munkáiból összeállított plakáttárlat felvillantja a legaktuálisabb hazai festészet sokszínűségét, valamint teret ad a kortárs művészet népszerűsítésének és élményszerű megközelítésének is.

Spengler Katalin, a kiállítás egyik kurátora elmondta: „A generációkon átívelő válogatás összeállításakor két fontos szempontot vettünk figyelembe. A napjaink művészetére jellemző festészeti tendenciák sokféleségének bemutatására törekedtünk, a plakátokon megjelennek absztrakt, figuratív és poszt-digitális törekvések. Fontosnak tartottuk a generációk közötti párbeszédek, a különböző korosztályok nézőpontjainak reprezentálását is: a kiválasztott művészek között megjelennek a mesterek és a tanítványok, a beérkezett művészek, a középgeneráció és a pályakezdő, fiatal alkotók. A művek kiválasztása során kritériumnak tekintettük, hogy a 2000 után készült alkotásokat helyezzük reflektorfénybe.” A plakátokon bemutatott festményreprodukciók a festményeket a kiállítóterekből kiemelve az utazó közönség számára is könnyen hozzáférhetővé teszik, ezzel is felülírva a kortárs művészettel kapcsolatos, gyakran elitista sztereotípiákat. A köztereken elhelyezett műalkotások nemcsak a hétköznapi utazásokat tehetik élményszerűbbé, hanem a befogadó és a képek közötti aktív kapcsolatot is erősíthetik, amennyiben fényképezésre vagy akár selfie-k készítésére sarkallnak.” – teszi hozzá Zsikla Mónika, a kezdeményezés másik kurátora.

A projektben résztvevő művészek  jelentős, nemzetközi szinten is elismert alkotók. Képeiket számos hazai és külföldi múzeumi és magánygyűjtemény őrzi.

A huszonöt alkotást a Budapesten lévő busz és villamosmegállókban láthatják az érdeklődők január közepétől, de a www.kortars.jcdecaux.hu oldalon is megtekinthetők a festmények és elérhetők az információk a művészekről A köztéri projekthez a közönségszavazás is társul, a szavazók között egy egyéves Ludwig Múzeum-bérletet sorsolnak ki. A szavazatokat a 25 kép közül 1 alkotásra lehet leadni, kizárólag online, a kiállítás weboldalán 2020. január 31-én éjfélig.