Amikor a galériában megbeszéljük a találkozót, éppen a nagy őszi árverési kiállítás kellős közepén találom Virág Juditot. Szokásos eleganciájával fogadja az érdeklődőket, egészen addig, amíg be nem viharzik három éves, csupa tűz fiú unokája, aki másodpercek alatt lefoglalja, Judit átalakul elvarázsolt nagymamává. Annyi időnk marad, hogy a recepcióban ülő lányával rögzítsük az időpontot.
A beszélgetésre már az árverés után kerül sor, ahová már farmerban, smink nélkül érkezik. Ez megint egy másik arc, kicsit fáradt, de elégedett: az aukció jól sikerült, még az egyik fiatal kortárs művész alkotása is jóval a kikiáltási ár felett kelt el. Ennek igazán örül, mondja, mert a kortárs művészet megfelelő piaci pozicionálását nagyon fontosnak tartja. Kicsit izgult, mikor az alkotást az árverésre bocsájtotta, bizonytalan volt a kortárs alkotások fogadtatásában, de sikerült!
Azóta már a Berlin-Budapest kiállítás is megnyílt, mely a 1920-as évek Berlinbe emigrált magyar művészeit mutatja be. Ez az elmúlt években indult non-profit eseményei egyik fontos rendezvénye – jelezvén, Virág Judit lendületét, munkabírását. Így volt ez pályája kezdetén is. Ragyogó fiatal nő, dús vörös hajjal, szenvedélyes és lendületes árverező a Műgyűjtők Galériája aukcióin 1988-ban, sokszor magyar-francia nyelven párhuzamosan is… Abban az időben még csak 3 aukciós ház volt! A múlt felidézésével máris a kezdeteknél, a magyar műkereskedelem rendszerváltozás utáni hőskoránál vagyunk. „Nagyon szerencsésnek tartom magam –mondja – hogy részese lehettem ennek az időszaknak. Együtt tanultam, nőttem és fejlődtem a piaccal, volt kitől tanulnom, voltak társaim és segítőim.” Pályakezdő művészettörténészként 12 évet a Kiscelli Múzeum építésztörténeti részlegénél töltött, majd jött a váltás. Egy 1993-as amerikai út után nagy döntést hozott, mondja még most is mélyet sóhajtva, saját lábára állt és a Pasaréti tér mögött, Bényi László festőművész volt lakásában, az emeleten létrehozta első galériáját, ahol még csak bejelentkezéssel fogadta az érdeklődőket.
Az igazi ugrás 1996-ban történt, amikor jelenlegi társa, Törő István inspirálására kilépett erről az autentikus, de eldugott helyről és a budapesti műkereskedelem akkor alakuló fő utcáján, az ötödik kerületi Falk Miksa utcában 40 négyzetméteren egy kis galériát hozott létre. Törő István nem csak inspirációt, de minőségi üzleti szemléletet is hozott Judit kiváló művészeti szakértelméhez. Ettől a váltástól kezdve mind a mai napig igazi társakként minden üzleti lépésüket, szakmai tevékenységüket közösen tervezik és valósítják meg. 1997-ben már szinte mindegyik, közepes-nagyobb galéria aukciózott. De mivel lehet kitűnni, mi az, ami hiányzik erről az alakuló piacról? Ekkor fogalmazták meg Törő Istvánnal közösen a máig érvényes elkötelezettségüket: „Minőségi műkereskedelem, minőségi aukciók, minőségi piacépítés.” Ennek teljesüléséhez elengedhetetlen volt az alapos kutató és elemző munka, az ezt dokumentáló minőségi katalógusok, kiadványok készítése, az árveréseket előkészítő igényes promóció, emeli ki Virág Judit. Hamar jött az első siker: 1998. október 5-én elsöprő sikerű árverést tartottak, ahol kiemelt áron, 21 millió forinton kelt el Rippl-Rónai József „Zorka a kékköves gyűrűvel” című alkotása.
Gyorsan kinőtték a kis, negyven négyzetméteres galériát. 2000-ben költöztek a jelenlegi helyükre, egy reprezentatív 450 négyzetméteres, háromszintes helyiségbe, amely a város egyik legszebb kiállító helye lett. Nagyobb lett a csapat, a technikai munkák kevesebb energiát vontak el. Több a maradt a kutatásra, az elemzésre, a dokumentálásra.
Igazi szakmai érdeklődés, lélekkel végzett kutató munka nélkül nem menne a kereskedelmi munka sem - hangsúlyozza Virág Judit. És mi az, ami őt személyesen igazán inspirálja? Az a mára már misszióvá vált munka, hogy segítsenek törleszteni a magyar képzőművészettel szembeni hatalmas adósságból - mondja szinte átszellemülten. A magyar képzőművészet gyengén dokumentált. Hiányosak a monográfiák, az alkotók életmű jegyzékei. Hatalmas a lemaradás ebben a témakörben a könyvkiadásban, a következetes feltáró- kutató munkában. Judit és csapata örömmel és lelkesedéssel vetették be magukat a hiányok pótlásába. E munkára egyre nagyobb hálózat alakul ki, melyben hasonló célokat kitűző galériák, művészettörténészek, műgyűjtők és más területen dolgozó kutatók dolgoznak együtt, meséli. A Virág Judit Galéria részéről ez non-profit tevékenység. Az elmúlt években közreműködésükkel több, mint 60 hazai és külföldi kiállítás megrendezését segítették saját erőforrásaikkal. Ez a támogatás különböző formákban jelenik meg: kapcsolatrendszerüket felhasználva az alkotások tulajdonosaival tárgyalnak a képek rendelkezésre bocsájtásáról, megszervezik a szállítást, stb.
Hatalmas élmény, amikor lappangó alkotásokat kutatnak fel, vagy hoznak haza külföldről. A háborúk, az emigrációk és a rendszerváltás környékén is sok műalkotás került külföldre vagy tűnt el például közintézményekből, gyakran dokumentálatlanul, meséli. Személyes tapasztalata, hogy 1988-89-ben fantasztikus műveket adtak el magánszemélyek gyakran külföldi vevőknek, melyet támogatott egy akkori rendelkezés, mivel az így kapott vételár 25 százalékát az eladó devizában kapta meg.
Egy-egy kiállítás, monográfia előkészítése során bukkan rá gyakran lappangó alkotásokra, meséli. Reménykeltő, hogy a nyomozásba bekapcsolódók köre egyre bővül. Például amikor Vaszary János egy nyolcméteres festménye, a „Víz alatti világ” után kutatott, egy más témában dolgozó kutató jelezte, hogy a keszthelyi levéltárban talált egy dokumentumot, mely szerint a mű a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében átvészelte a háborút, kiállították 1949-ben a keszthelyi Balaton Múzeumban. Innen vételezte ki a dokumentum szerint tíz évvel később Lukacsevics Ferenc puhatest kutató. Azóta a kép lappang… „Ez a mű a magyar modernizmus egyik legérdekesebb alkotása” - hangsúlyozta Judit.
Néhány hónapja nagy port kavart, hogy miközben a hatalmas pannó után kutatott, rábukkant Vaszary János egy másik, elveszettnek hitt művére, a „Halászat a Balatonon” című alkotásra. Mindvégig ott függött a kutatóintézet falán. Érdektelenség, dokumentálatlanság, figyelmetlenség – kommentálta Virág Judit. De vajon miért ő találja meg a lappangó műalkotásokat? Talán a lelkesedésben, a szisztematikus munkában van a válasz, ám azt már nehéz megérteni, hogy ilyen esetekben előfordul, hogy öröm helyett sértődés a válasz… Pedig bőven jut „missziós” feladat mindenkinek – mondja Virág Judit, s inkább csak magának teszi fel a kérdést: Vajon miért nem válik e téma „nemzeti műkincsnyomozási üggyé”?
A missziós feladatok másik fő iránya a magyar képzőművészet és kiemelkedően a magyar festészet szélesebb körű megismertetése, itthon és külföldön egyaránt. Virág Judit elmondása szerint az elmúlt 100-120 évben voltak pillanatok, amikor a magyar festészet egyenrangú volt az európai művészettel, alkotóink ott voltak a nemzetközi élvonalban. Hazatérve az inspiratív légkör gyakran beszűkült, a rendszerváltás előtti időszakban a magyar művészek több mint negyven évig be voltak zárva. „Oxigénhiányos környezetben pedig nehéz kiemelkedőt alkotni” - magyarázta. „Az elmúlt jó húsz évben a falak leomlottak, a magyar kortárs művészek előtt hatalmas lehetőségek nyíltak meg. Ezt kell segíteni” - mondja Virág Judit. Alig tudunk valamit arról, hogy növekszik a külföldi érdeklődés a kvalitásos magyar alkotások iránt. A magyar képzőművészet két neves amerikai önkéntes jószolgálati „nagykövetét” említi, Nancy Brinkent, volt magyarországi USA nagykövetet és Kirk Brown, denveri olajkereskedőt, akik a magyar festészeti gyűjteményüket utaztatják az Amerika- szerte rendezett kiállításokra.
„Ezzel párhuzamosan a nagyközönséggel meg kell ismertetni a magyar művészettörténet kiemelkedő alkotásait, létre kell hozni a mű és a polgár értő találkozását” – sorolja a teendőket Virág Judit. Ennek érdekében non-profit kiállításokat szerveznek, ingyenes előadásokat és tárlatvezetéseket tartanak, szinte mindenkinek. Hogy miért teszik ezt? Mi ebben az érdekük? A válasz egyszerű: „mert jó, mert ez okoz igazi örömet, ez inspirálja a csapatát is.” Egyik legnagyszerűbb élményeként meséli, hogy a „121 legszebb magyar festmény” kiállításakor a látogatók sora a Szent István körútig állt. Közöttük volt két szakmunkástanuló, akik sosem hallgattak művészettörténeti előadást. A tárlatvezető szavait itták, a szemük megtelt csodálattal. „Ennél nagyobb öröm nem adatik meg egy művészettörténész számára” - mondja.
Hogyan tovább? Mit szeretne Virág Judit tenni az elkövetkező években. „Még kérdezi? Szeretnék véglegesen eljutni a kereskedéstől a misszióig, s olvasni, utazni és persze, az unokák…” A galéria vezetése családban marad: „a legkisebbik lányom már ott áll mellettem az árveréseken. Egyre jobban bekapcsolódik a munkába és lelkesen veszi ki a részét a missziós feladatokban Ez neki is erőt, feltöltődést ad” – mondta Virág Judit.
Skonda Mária
Virág Judit
Az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karának francia–művészettörténet szakán végezte tanulmányait. A Kiscelli Múzeumban kezdte pályáját, 1988-ban lett a Műgyűjtők Galériájának festménybecsüse és vezette a galéria árveréseit. Törő Istvánnal 1997-ben nyitotta meg első galériáját a Falk Miksa utcában. 2000-ben létrehozták a Virág Judit Galéria és Aukciósházat, melynek kereskedelmi fő profilja a magyar festészet alkotásai és a Zsolnay kerámiák. Évente rendszeresen több műtárgy aukciót rendeznek. Az intézményben rendszeresen nonprofit, a magyar festészetet ismertető és népszerűsítő, ingyenesen látogatható kiállításokat is rendeznek, valamint színvonalas katalógusokat, albumokat tesznek közzé. Galériája adta el 2012-ben rekordáron, 240 millió forintért Csontváry Traui tájkép naplemente idején című képét.
