Innovációra születtem!

Innovációra születtem!

A Mol-Control felhőalapú épületüzemeltetési és energiamenedzsment szolgáltatásaival (ECO-MOD-CLOUD SYSTEM ) magyar vállalkozásként egyedülállónak számít a hazai piacon. „Mindig a tulajdonosok felfogásától függ, hogy mire – profitmaximálásra vagy hosszú távú építkezésre – törekszik egy vállalkozás. Én már a 2005-ös induláskor az innovációra alapoztam üzleti terveimet, és ez bevált” – kommentálta eddigi útjukat Molnár József, a cég alapítója és ügyvezető igazgatója.

„Pályám során újra meg újra rá kellett ébrednem, hogy valójában innovációra születtem. Alkalmazottként kezdtem dolgozni, de évek múlva sem találtam meg a helyem: főnökeim mindenhol fura bogárként tekintettek rám, és persze, én is rájuk” – kezdte vállalkozói indulása felidézését Molnár József.

Nemzetköz megmérettetés

Eleinte az hajtotta, hogy nem akar mások termékeinek értékesítésével és beüzemelésével foglalkozni, elsősorban sajátjaiból szeretne megélni. Aztán jött az újabb gondolat, hogy saját fejlesztésű szolgáltatásaikkal minél több időt és pénzt takarítsanak meg az ügyfeleknek. Így született meg a felhőalapú rendszerük. Ennek köszönhető előkelő piaci helyezésük és az, hogy kínálatukkal idén először a nemzetközi porondon is vállalják a megmérettetést. Sőt, újabb fejlesztésre készülnek, aminek hatására jelentősen bővülhet tevékenységi körük és árbevételben, létszámban is nagy ugrást hajthat végre a társaság.
A 2005 novembere óta működő Mol-Control, amely felhőalapú épület- és energiamenedzsment szolgáltatásokra szakosodott, kezdetben egyszemélyes vállalkozás volt, majd négyfősre bővült. A partnereik körében végzett felmérések azt mutatják, hogy szolgáltatásaikkal ügyfeleiknél általában 10-30 százalékkal csökkenhet az átlagos energiaköltség, s évi 8 ezer emberi munkaórát spóroltak meg, mégpedig úgy, hogy nincsenek elbocsátások. Ellenkezőleg, nyugodtabb, kiszámíthatóbb feltételeket teremtenek az alkalmazottak számára. „Rendszerünk egész élettartama alatt végig költséghatékonyabb és biztonságosabb a hagyományos megoldásoknál, ráadásul, ha úgy akarják, bármikor bővíthető is. A bővítés pedig szintén egyedi módon - akár szimpla szerződésmódosítással, előfizetés-bővítéssel megoldható, beruházás nélkül, ami ráadásul korszerűbb is a hasonló termékeknél. Partnereink úgy tudnak megtakarítani, hogy az alacsonyabb beruházási költség mellett a műszaki tartalom magasabb lesz” – hangsúlyozta a cégvezető.
„Ugyanakkor építőipari vállalatként a válság a Mol-Controlt is negatívan érintette” – ismerte el. Ennek ellenére már a krízis közepén fejlesztésekbe kezdtek, s immár ötödik éve kínálják sajátfejlesztésű épületfelügyeleti szoftvereiket a piacon. „Akkor még tőlünk nyugatra is szokatlannak számított a felhőalapú rendszer. Elég nagy bátorság volt ennek alkalmazása az épületüzemeltetésben, de hittünk termékeinkben” – tette hozzá a Mol-Control vezetője. Ma pedig már a piac egyértelműen őket igazolja, mert a felhőalapú szolgáltatások sokkal jobbak, hatékonyabbak és biztonságosabbak is, mint a hagyományosak, ráadásul csak akkor kell fizetni értük, amikor és amennyit használjuk.

Dupláznák a létszámot

Most ismét nagyobb léptékű fejlesztésre készül a Mol-Control: 110 millió forintos projektjükkel jelentkeztek a GINOP-2.1.7 kódszámú kutatás-fejlesztési pályázatra. Amennyiben sikerrel járnak, 60 százalékos vissza nem térítendő támogatásra számíthatnak. „Ez a fejlesztés újabb területeken – például egészségszállókban, okos városokban, de még akár a társasházakban is – lehetővé teszi a rendszer alkalmazását. Ezzel a kibővített szolgáltatási spektrummal, a megrendelők igényeihez egyedi módon igazodó megoldásainkkal a számításaink szerint még versenyképesebbek leszünk, hiszen az ügyfeleink úgy válogathatnak majd a szolgáltatásaink közül, mint otthon a távirányítóval a tévécsatornákat” – vélekedett Molnár József.
Az eredményeiket a náluk dolgozó kiváló szakembereknek tulajdonítja a cégvezető, „egyértelműen nekik köszönhető, hogy túléltük a válságot”. Idén a létszám megduplázására készülnek, ha nyernek a pályázaton. A végzősök között keresik az utánpótlást, továbbképzésükről pedig a cég gondoskodik helyben, a vállalkozás speciális működési területének megfelelően.

Meggyőzőek a számok
„Szerencsésnek mondhatom magam azért is, mert informatikus és automatizálási mérnökként és energetikai szakmérnökként másoknál korábban észrevettem, hogy a szakmában merre tart a világ. Meglehet, vállalkozóként talán nem annyira kényelmes az életem, de az eredmények kárpótolnak a megpróbáltatásokért” – vélekedett Molnár József. A munkatársait és a partnereit rendszerint a mérési eredményekkel állítja maga mellé, „mindenki elámul, amikor megmutatom a számokat, hogy szélsőséges helyzetben a megtakarítás akár 50-70 százalékos is lehet”.
Szerinte ma Magyarországon mégsem leányálom innovátornak lenni. Az országban számos igazán jó innovatív cég működik, a támogatottságuk azonban még mindig nem minősíthető megfelelőnek. Az is nehézségeket okoz ezeknek a vállalkozásoknak, hogy a piacon ma sem a magyar rendszereket keresik elsősorban, hanem a 20-30 éves múlttal rendelkező külföldi cégekét, ami azzal a kockázattal járhat, hogy nem a leginnovatívabb megoldást választják. „Számos példa szerint Nyugatra kell menni ahhoz, hogy a magyar innovatív ötleteket itthon is elismerjék és befussanak. Sokan persze fennen hangoztatják, hogy élnek a lehetőségekkel, de ténylegesen még mindig csak kevesen választanak magyar innovatív terméket. Hogy ez megváltozzon, ahhoz szemléletváltásra lenne szükség, nem elsősorban állami, hanem társadalmi szinten. „Sajnálatos módon, még jelenleg is gyakoriak és könnyebbek az alibi intézkedések és döntések – figyelmeztetett a Mol-Control ügyvezetője -, holott mindig és minden szinten a döntéshozónak kellene előremutatóan gondolkozni, ami pedig nem életkor függvénye, mert fiatal is ott ragadhat a múltban és idősebb is lehet nyitott a világra”.

A Mol-Control mérlege számokban
- Összesen több mint 100 millió forint beruházási megtakarítást realizáltak eddig az ügyfelek a cég CLOUD rendszerének bevezetésével
- Több mint 190 ezer négyzetméteres területet üzemeltetnek a vállalkozás felhő alapú rendszerével
A létesítményekben
- Több mint 120 ezer köbméter gázmegtakarítást értek el
- Több mint 17 millió kWh villamosenergiát takarítottak meg
- Több mint 8 ezer tonna CO2 kibocsátás csökkenést produkáltak
- A felhasználói/üzemeltetői munkaidő megtakarítást meghaladta 8 ezer órát

Díjak, elismerések
Magyar Termék Nagydíj 2013
Magyar Innovációs Nagydíj, Az év jelentős innovációja 2014
Magyar Brands 2014, 2015
Greennovációs Nagydíj és Különdíj 2015
Invitel Innomax Díj 2015
Magyar Marketing Szövetség KKV Marketing Gyémánt Díj 2015
Business Superbrands 2015, 2016
MagyarBands, Kiváló Üzleti Márka 2016

Forrás: Mol-Control Automatizálási és Fejlesztési Kft.

.

Névjegy
Molnár József (45)
Informatikus és automatizálási mérnök, energetikai szakmérnök. A Mol-Control Automatizálási és Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója. Előbb a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát. 1996-2004 között alkalmazottként dolgozott, összesen három munkahelyen. Saját vállalkozását 2005 őszén indította el. Elvált, két gyermeke van. Szabadidejében legszívesebben kirándul, gasztronómiával, állatokkal, lovaglással foglalkozik.

Anonymous képe

Kérjük, mondja el a véleményét