A kompetenciánál is fontosabb a kapcsolati tőke a mai piacon, illetve a szorgalom és a gyors reagálás is lényeges – többek közt ezt emelték ki, mint a siker döntő tényezőit a Klub365 rendezvényen előadó, közismert sikeres üzletemberek. A tavaly megjelent 365 üzleti történet című könyvből kinőtt vezetői klub rendezvényének célja az volt, hogy életre keltse a történeteket és tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre adjon lehetőséget Magyarország üzleti elitjének.
Az Europa Congress Centerben Krizsó Szilvia vezette a beszélgetést, amelyben öt olyan tapasztalt, sikeres és ismert cégvezető osztotta meg gondolatait, akik szerepeltek az első, nagysikerű „365 üzleti történet” című könyvben. Közös bennük, hogy multinacionális vagy magyar nagyvállalatnál töltöttek be felsővezetői szerepet, majd elhagyták pozíciójukat, hogy saját vállalkozásukban érjenek el hasonló sikereket.
Ablonczy Balázs, az SAP volt ügyvezető igazgatója, most az AB2B Invest Kft. tulajdonos ügyvezetője, Antal Erzsébet, a Malév egykori vezérigazgatója ma a Profirent Gépkölcsönző ügyvezető igazgatója és a FlyBySense Kft. társtulajdonosa, Havas István, az EY volt vezérigazgatója, jelenleg a Regillus Tanácsadó Kft. tulajdonos ügyvezetője, Hild Imre vállalkozás-innovátor és cégépítész, a Global Traction Kft. ügyvezetője és Somody Imre, a Pharmavit és a Centrál Kávéház volt tulajdonosa, ma őstermelő elmondták, teljesen más készségekre és látásmódra van szükség egy kisebb saját cég irányításához, mint egy nemzetközi vállalat vezetéséhez.
Példaként hozták, hogy míg egy multinacionális vállalatban sok esetben muszáj követni a jóváhagyási és egyéb folyamatokra vonatkozó belső szabályozást, addig ma, a saját cégükben nagyon gyorsan hoznak meg akár fontos döntéseket is. Ahhoz, hogy ma sikeres saját céget vezessenek, szükség volt a szorgalmon és gyors reagáláson túl egyfajta türelmetlenségre és nagy bátorságra is. Hiszen nem csak ahhoz kell bátorság, hogy egy üzletember felérjen a csúcsra, hanem ahhoz is, hogy képes legyen mindezt hátra hagyni és merjen kisebbé válni, egy új rendszerben működni. Elmondták, hogy amikor váltottak a nagyvállalati vezérségből a saját vállalkozásba, nagyban támaszkodtak a korábban kiépített üzleti kapcsolataikra, főleg azok az emberek segítették, támogatták őket a váltásban, akikkel korábbi évek alatt az üzleti életben egyre inkább értékelt, bizalmi viszonyba kerültek.
Az üzleti bizalmi kapcsolatok kiépítését segítő, ötszáz tagvállalatot tömörítő Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége, amely Magyarország piacvezető üzleti klubja és a „365 üzleti történet” könyveket kiadó MédiaBOOM Kft. 2020-ban hívta életre a zártkörű Klub365-öt. A gazdasági élet vezetőnek elit klubja több hasonló informatív üzleti találkozót szervez a jövőben, hogy alkalmat adjon inspiráló történetek meghallgatására és új üzleti kapcsolatok építésére.