A csúcson hagyta abba

Vége! Most már tényleg lezárult Sápi Lajos életének legmeghatározóbb szakasza. A Guardian Industries Corporation európai működéséért felelős alelnöke a napokban eladta volt cégének a korábban kapott részvényeit. Ezzel a nyugdíjba vonulás utáni minden hivatalos kapocs megszakadt. A baráti szálak azonban megmaradtak.

Sápi Lajos elégedett. Huszonhat évet töltött el az amerikai tulajdonú vállalkozásnál, a Guardian Industries Corporationnál, s mint mondja, mindent elért, amit elérhetett. „Az egész európai konszern vezetője voltam az utolsó négy évben, alelnöki minőségben. Innen már nem lett volna feljebb. Igaz, legszebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az orosházi gyár igazgatói posztjáról a luxemburgi európai központ vezetői székéig jutok el. Majdnem olyan volt minden, mint a mesében. Még az is, hogy az egész vállalatcsoportnál négy európai vezető kapott ugyanolyan részvényjuttatást, mint az amerikaiak, s én is köztük voltam.”

Irány a konténer!
Megdolgozott az elismerésért a magyar alelnök. 1988-ban csatlakozott a Guardian-hoz, a közel 5 milliárd dolláros forgalmú, amerikai magáncéghez, amely az 1980-as években elhatározta, hogy Európa nyugati fele után keleten is terjeszkedik. A gazdasági helyzetet, a jogi szabályozást, a földrajzi elhelyezkedést, és a társadalmi adottságokat is figyelembe véve, Magyarországot választották. Vegyesvállalatot alapítottak Hunguard Float-Üveg Kft. néven – akkor még egy külföldi nem lehetett 100 százalékos tulajdonos –, s Orosházára terveztek zöldmezős beruházásban egy korszerű üveggyárat. A kisebbségi tulajdon mellé megkapták a menedzsment jogokat, és Sápi Lajos kérték fel igazgatónak. Ő akkor már egy 8 ezer fős nagyvállalat, az Üvegipari Művek műszaki vezérigazgatója-helyettese volt, budapesti lakással, munkahellyel a Kossuth téren, személyi használatú gépkocsival. A salgótarjáni síküveggyárból került fel 35 évesen a fővárosba. Már ez is óriási ugrás volt számára. S akkor jött az amerikai ajánlat…
„Nem volt könnyű a döntés. Tudtam, hogy sokat tanulhatok az amerikaiaktól, de akkor már a második ember voltam egy nagyvállalatnál. Miután a családom – a feleségem és a két lányom – beleegyezett, elvállaltam, s levonultam Orosházára egy konténerbe. A beruházást onnan irányítottam. Ezzel beindult egy sorozat: összesen nyolc gyár építésében, a vállalat megszervezésében - dolgozók kiválasztása, szervezet kialakítása, célok meghatározása – vettem részt, ebből öt a Guardiannál valósult meg, Európa több országában.”

Sokszoros főnök
Az orosházi gyár felfutását gátolta a KGST-piac összeomlása. Új piacokat kellett találni. S amikor ez meglett Olaszországban és Németországban, akkor meg az előítéletekkel kellett megküzdeni: a termék ugyan Magyarországról ment, de minőségben, szervizben, rugalmasságban már olyan vagy jobb volt, mint a Guardian többi terméke, így az ár is ugyanaz. A válságot a magyar partner – a Pannonglas Ipari Rt. - nem tudta kezelni, felszámolták, így az amerikaiak 1992-től 100 százalékos tulajdonosai lettek a magyar vállalatnak.
Az orosházi sikeres gyárépítést újabbak követték: előbb a régi NDK területén, Bitterfeld-Wolfenben, 2002-ben Lengyelországban, – ekkor Sápi Lajos már Közép-Kelet Európai vezérigazgató - , utána jött Oroszország két gyárral. S mivel ebben már volt gyakorlata, a magyar főnök irányította az összes kelet-európai építkezést és a további üzletmenetet.
„Tetszett a munka. Egyszer fordult elő, hogy olyan feladatra kértek fel, amit nem mertem elvállalni. Az egyik arab országban építettek üveggyárat, oda én nem akartam elmenni. Ismeretlen közeg, nem beszélek jól nyelveket, ebből semmi jó nem jött volna ki. De azt is tudtam, túl sokszor nem mondhatok nemet. Szerencsére, ezután jött a német ajánlat, s onnantól kezdve én már maradhattam Európában.”
Annál is inkább, mert minden új gyárnak egyben főnöke is lett, úgy, hogy mindig volt egy helyi gyárigazgató is, aki a napi operatív ügyeket vitte. Vagyis egyszerre volt az orosházi, a német, a lengyel és a két orosz cég igazgatója, ami annyit jelentett, hogy a stratégiai irányítás az ő kezében volt. „Európai alelnökként már mind a 10 gyárnál (8 országban) én voltam a vezető. Átláttam a globális feladatokat, a piaci tendenciákat, a helyi igazgató pedig az ottani specialitásokat ismerte. Jól működött ez a felállás.”

Nyugdíj helyett előléptetés
2010-ben meghalt a cég tulajdonosa, William Davidson. Az akkor már erőteljes észak amerikai válság Európára is átterjedt. Ez a Guardian-profilt – síküveg, építészeti és járműüveg, napelem gyártás – 2010-ben érte el. Szükségszerű volt az átszervezés, a költségek csökkentése. Sápi Lajos ekkor már elmúlt hatvan éves, így nyugdíjra készült. Az új főnöke azonban maradásra bírta. Sőt… Az addigi kétirányítású Európát összevonva, a kontinens alelnökeként dolgozhatott tovább. „A felkérés olyan megtisztelő volt, hogy nem lehetett nemet mondani. 2011-ben átköltöztem Luxemburgba, s belevágtam életem talán legnehezebb és legfárasztóbb munkájába. Nyugat- és Dél-Európában jelentős volt a túltermelés, kapacitásokat kellett leépíteni. Közép- Európa – döntően Lengyelország, Szlovákia, Románia – szerencsére jól fejlődött. Bezártunk egy gyárat, kettőt meg eladtunk. Ebből egyet Izraelben nagy nehézségek árán, komoly veszteséggel. Megszenvedtük ezt az időszakot. A válságot a Guardian Europe túlélte, a korábbi 1,25 milliárd eurós éves árbevétele ugyan egymilliárdra csökkent, de kevesebb gyárral, új struktúrával a válság előtti profit szintre jöttünk vissza. Közben látszott, hogy a Guardian irányítási struktúrája is változni fog. A család egyik ága eladta részvényeit, és a Koch Industries – éves árbevétele megközelíti a magyar GDP-t – bekerült a tulajdonosi körbe. Úgy gondoltam, nekem az újabb átszervezésben már nem kell részt vennem, így másfél éve nyugdíjba mentem.”
Hogy milyen volt ez a Guardian-nél töltött 26 év? „Az első perctől kezdve éreztem a bizalmat. Amikor a korábbi főnököm távozott, s kiürítette a fiókjait, megtalálta a munkaszerződésemet: egyoldalas volt, nem szerette a nagy felhajtást, s a bérem még ceruzával volt beírva. Nem volt kockázat, megállapodtunk, mindketten tartottuk az ígéretünket. Aztán az is jól esett, hogy 1998-ban én lettem Az év alkalmazottja a cégnél. 16 ezer dolgozóból választott ki a tulajdonos. Én voltam az első nem amerikai kitűntetett, a „kommunista”, számukra ugyanis minden kelet-európai az volt.” Sápi Lajos bevallotta, azért időnként kisebbségi érzése is volt. Egyrészt a nyelvtudása miatt: „sose tanultam meg tökéletesen angolul. Tudtam használni, de előfordult, hogy Amerikában az értekezleteken nem értettem meg mindent. Ezért igyekeztem olyan „padtársat” választani, akivel utána konzultálni lehetett.” Másrészt, főleg a kezdeti időszakban előfordult, hogy a nyugat-európaiak kissé lenézték a keletieket.
„1995-ben például Németországban építettük az új gyárat, én nagyon jóban voltam mind a kelet-, mind a nyugat-német kollegákkal is. Ők többször megkérdezték: azt tudják, hogy én magyar vagyok, de ugye Amerikában születtem? Amikor meghallották, hogy nem, akkor meg azt gondolták, biztosan hosszú ideig éltem az USA-ban. Sehogyse értették, ha egyik sem igaz, akkor miként irányíthatom én Németországban egy amerikai cég gyárát? Hogyan érthetek én ehhez? Mi indokolja ezt a gyanús kinevezést? Talán ezzel is magyarázható, hogy bár már több hónapja igazgató voltam, de a szükséges munkavállalási engedély indokolatlanul elhúzódott. Egy idő után már nem zavart az ilyen előítéletesség. Tudtam, hogy csak addig tart, amíg meg nem ismernek, s nem látják, mire vagyok képes. Egy idő után azt vettem észre, hogy mindenki előre enged. Először azt hittem, ez a koromnak szól. De voltak idősebbek is… Aztán úgy gondoltam, a főnököt tisztelik meg ezzel. De akadt más vezető is, s neki nem járt ez a gesztus. Aztán rájöttem: ezzel ismerték el a kollégáim a teljesítményemet. Mit mondjak? Ez felért egy kitüntetéssel. Luxemburgot nagyon megszerettem, sok barátom lett ott és a környező országokban. Bár most többet tartózkodunk itthon, az unokánk miatt is, de az luxembourgi apartmanunkban is otthon vagyunk. Hiába, megszoktam már a kétlaki életet. Úgy látszik, most nyugdíjasként is ez kell.”

Életrajz
Sápi Lajos (69) kohómérnök, az Üvegipari Művek műszaki vezérigazgató-helyettese, az orosházi Guardian Hunguard igazgatója, majd több kelet-európai üveggyár ügyvezetője, a Guardian Industries kelet-közép európai vezérigazgatója, majd négy évig európai alelnöke. Másfél éve nyugdíjba vonult. Nős, két lánya, egy unokája van. A Magyar Köztársasági Érdemkereszt arany fokozatának kitüntetettje (1998)

Kérjük, mondja el a véleményét