Bernáth-Ivanics Ágota: Tíz körömmel kapaszkodtam a cégbe

Bernáth-Ivanics Ágota: Tíz körömmel kapaszkodtam a cégbe

Harminchat éves a Bervina, termékei 90 százalékát exportálja, nyereséges, magyar tulajdonú. Igazi sikertörténet. Ma már az. Mögötte azonban emberi tragédia, sokéves küzdelem, majdnem-felszámolás, és rengeteg lemondás, remény és reménytelenség van, és egy elvesztett csata. Bernáth-Ivanics Ágota ma már tárgyilagosan tud beszélni arról a horror-történetről, ami egyik pillanatról a másikra átrendezte az életüket, s ami hirtelen az igazgatói székbe röpítette. Ez akkor nem szerepelt a terveiben…

„Nagy a baj, gyere azonnal! Ezzel a telefonnal kezdődött a mi horror történetünk ” – emlékszik vissza Bernáth Ágota arra a napra, ami felforgatta az életét. „Már napok óta fájt a férjem háta, azt hittük isiász. Csontrák volt. Az orvos két hónapot adott neki…” A második gyerek akkor volt egyéves, még szopott. Azon az estén elválasztották. Hirtelen, gyorsan, mert más életre kellett felkészülni. Egy harcra az életért. Szerencsére, akadt olyan orvos, aki bíztatta őket. Csontvelő átültetés következett, sok kórházi kezeléssel, évekig tartó küzdelemmel. Ágota akkor már a cégnél dolgozott, egy banki munkát hagyott ott, 20 százalékban tulajdonos is lett, de a lényeges területek – a termelés, a fejlesztés, és a pénzügyek – a férj kezében maradt. Az ő tudására, szabadalmaira alapozták a vállalkozást, ő volt a motor, a stratéga, a minden. „Azt mondtuk, a cégben én ott kezdődök, ahol ő végződik. A marketinggel, az értékesítéssel, az üzlettel foglalkoztam. Jól kiegészítettük egymást, igazi partnerek voltunk. Amit ő tudott, azt én nem, de fordítva is igaz volt.”

Reménykedtek és rettegtek

A kezdeti sokk helyébe a remény lépett. Végig hittek abban, hogy legyőzik a rákot. Minden a gyógyulásról szólt. Amikor futni mentek, a férj gyorsan és könnyedén haladt. Nem látszott rajta a betegség. A lelkük mélyén reménykedtek és rettegtek. Minden gyógyszert megvettek, amit az orvos javasolt. Volt, hogy kétszázezer forintot kellett bevinni a kórházba. De máskor is belenyúltak a kasszába. Csak egy cél hajtotta őket, a gyógyulás. Ágota ellátta a gyerekeket, ápolta a férjet, vagy éppen intézte a gyógyszerek beszerzését, s közben irányította a vállalkozást. A férje mondta, mit csináljon. Elég jól eligazodott a műszaki dolgokban, mert – mint mondta- korábbi beszélgetéseik nagy része is a vállalkozásról szólt. „A férjem olyan termékeket talált ki, amelyek még most is bárhol eladhatók a világon. továbbfejlesztettük, de még mindig az alapötletből élünk. A műegyetemmel is dolgoztunk, és azt mondták, hogy 10 évente ha akad egy olyan egyetemi hallgató, mint amilyen ő volt. Tele volt ötletekkel, állandóan kísérletezett. Volt, hogy fazékfedőkből csinált célgépeket, mert nem volt másra pénzünk. És normálisan működtek. Egy vasárnap este a sütőben a poliuretánnal kísérletezett. Nem tudott hétfőig várni, hogy az üzemben próbálja ki az ötletét, azonnal tudni akarta, milyen a valóságban. A sütőt ugyan utána ki kellett dobni, de a kísérlet sikerült. Sok termék prototípusát elkészítette, amiért sorban álltak a vevők, de az üzleti rész már nem érdekelte annyira. Az alkotás volt a mindene.”
Ígéretes jövő előtt állt a cég. A férj betegsége azonban kiújult. Lelkileg kikészült, a bizonytalanság felemésztette erejét. „Egyszer lementek a gyerekekkel a Balatonra, majd felhívott engem, hogy szeretne elbúcsúzni: megivott 6 tequilát, és a síneken megy a vonattal szemben… Kocsiba ültem, s odarohantam. Nem haragudtam rá, fiatal volt, még csak 42 éves. Küzdött, ameddig bírta, de veszített…”

Kifizetetlen számlák

Három és félévi reménytelen reménykedés után Ágota egyedül maradt a három gyerekkel. Bár sok mindent tudott már a cégről, de mindent nem. Kiderült például, hogy másfél éves kifizetetlen számláik vannak, tartozásuk több volt, mint az egész éves bevétel. Számolatlanul költötték a pénzt a gyógyulásra, nem gondoltak arra, mi lesz utána. „Kész csoda, hogy megmaradt a cég. Ez a beszállítók jó indulatának köszönhető. Szerették a férjemet, tudtak a küzdelméről, és nagyon drukkoltak, hogy megmaradjunk. Nem indítottak felszámolási eljárást. Az irodában kikapcsolták a telefont és a gázt, az utóbbit a lakásban is. Összeszedtem gyorsan annyi pénzt, hogy ezt visszakapcsoltassam. de nem az én nevemen volt a szerződés, így csak azután tudtam elintézni, hogy a halotti anyakönyvi kivonatot bemutattam. Egyik napról a másikra éltünk. Csak arra figyeltem, hogy a gyerekeknek mindig legyen mit enniük, tehát valahogy túléljük ezt a tragédiát. Megjelentek a vevők a cég körül: elterjedt, hogy bajban vagyunk, a termékeink pedig különlegesek voltak, nem volt konkurenciánk itthon, de Európában sem. Nem adtam el. Szinte már csak az maradt nekem, tíz körömmel kapaszkodtam bele. Tudtam, hogy férjem nagyon hitt a vállalkozásban, ez a hit tartotta bennem is a lelket. Biztos voltam benne, hogy a vállalkozás meg fog bennünket menteni.”
Így történt. Ágota történelem-angol szakos diplomával cégvezető lett. Elvégezte a közgazdasági egyetemet, hogy a küzdelemhez tudása is legyen. És amikor már kicsit jobban álltak, újra visszaült az iskolapadba, a Corvinus egyetem angol nyelvű MBA-diplomáját szerezte meg. Máig úgy érzi, ez az egyik legjobb döntése volt. Nemcsak menedzsertudást kapott, de önbizalmat is, ami sokat segített neki a külföldi tárgyalásoknál. Már látta a kiutat. A gyakorlatban tapasztalta meg, mechanikus hajtástechnikai termékeik kelendőek. Kis volumenben gyártottak, nagyon speciális igényekre. „Rétegvállalkozás vagyunk, nagy multik közé beékelődve. Hatnyelvű a honlapunk, a Bervina brand lett a hajtástechnika területén. Hatvan országba szállítunk. Ázsiában is terjeszkedünk. Legutóbb Sanghaiban voltunk egy szakkiállításon. Mi szerveztük meg a kiállítási helyünket, mi állítottuk fel a standot. Felgyűrtem a blúzom ujját, és én is aktívan részt vettem a kivitelezésben. Élveztem, kreatív, bátor megoldásnak láttam ezt a kivitelezést. Legalább 100 látogatónk volt, van kínai honlapunk, katalógusunk, s bár több millióba került ez a jelenlét, de tudom, hogy meg fog térülni. Kínában már van két vevőnk, szerszámot is készítettünk, hogy gyártani tudjuk a kért speciális terméket.” Érdekes módon az igazgató asszony nem fél attól, hogy a kínaiak „lekoppintják” termékeiket. „ Ha tudják, csinálják. 36 évnyi tudás van benne, sok egyszerűnek látszó komplikált megoldással.”

Ázsiai terjeszkedés

A sikertörténetek. közé sorolja az indonéz utat is. A magyar miniszterelnöki delegációval ment ki, mint a magyar exportképes kisvállalkozások egyik képviselője. „Az egyik vevőjelöltünkkel, Adi Utamával tárgyaltam a szálloda halljában, amikor megjelent a miniszterelnök. Elöl ment egy tábornok, mögötte egy gépfegyveres terepruhás katona. Ott ez volt a kísérete. Odaintegetett nekem, talán csak rutinból, udvariasságból. A partnerem szája tátva maradt, meglepődve kérdezte, hogy én ismerem a miniszterelnököt. Poénból, kicsit viccesen csak annyit mondtam: hát… azért nem járunk össze. Ez annyira hatott rá, hogy két hét múlva már itt volt nálunk, gyorsan megállapodtunk. Ma ők a negyedik legjobb vevőink”. És ekkor rövid felsorolás következik, hová is szállítanak már külföldre, Minden nem jön szóba, mert hogy 60 országról van szó, de az igen, hogy 90 százalékos exportból 30 százalék már az ázsiai piacra kerül. A listán Kína, India, Indonézia, Malaysia, Szingapúr, Thaiföld, Tajvan, Pakisztán szerepel, mindenhol helyi forgalmazóval értékesítenek, vagy közvetlenül végfelhasználóknak gépgyáraknak szállítanak. ,
„A legjobb vevőnk Németországban van, a Rovema GmBH. Zacskó-csomagológépeket gyárt, ebben a német piacon piacvezető. Évtizedek óta tőlünk vásárol egy pici elemet, pedig ezt otthon is megvehetné. Elvileg. De kiderült, hogy a mi termékünk a legjobb. Egy vákuum-nyíláson múlik a sikerünk: ezt mi nem utólag munkáljuk meg, alakítjuk ki, hanem így egyben gyártjuk. Ettől különleges a termékünk, ettől lesz nagypontosságú a gyártás.” A német cég tanúja volt a Bervina küzdelmének, és értékelte, hogy új gyártócsarnokot építettek. „Látták, hogy egy kosztengerben vettünk egy közmű nélküli telket, erre futotta a pénzünkből, és nyomon követték, hogyan alakul a beruházás. Ez az üzem azóta már működik Fóton, 100 százalékig zöldenergiával, föld- és napenergiával dolgozunk. Olyan elszívó berendezést használunk, hogy a toxikus anyagkibocsátást a nullára szorítottuk le. Azóta a környezet is megszépült.”
Talán ennek ismeretében jellemezte így őket egy külföldi vevőjük: „good people, Bervina is everywhere”. Ágota örül, hogy jó embereknek tartják őket a piacon, s az is tény, hogy a hajtástechnikában tényleg sok helyen ott vannak, a Bervina jól csengő brand lett. „Egy új-zélandi vállalat azzal keresett meg bennünket, hogy kivi szedő gépsorhoz szeretne egy speciális hajtáselemet. Náluk is munkaerő-hiány van, ezért akar áttérni a gépi szedésre. Közösen kialakítottuk a szükséges elemet, kaptunk is egy nagyon szép köszönő levelet. Speciális fogazott hajtószíj kellett. Erre Európában senki nem vállalkozik. Bonyolult, a szerszámot nehéz megtervezni, ráadásul kisszériás a termék, azaz lassú a megtérülése. Nemrégiben számolta ki a könyvelőnk, hogy csak a gépekbe, szerszámokba 600 millió forintunk ruháztunk be. Ki az, aki vár 30 évet, míg megtérül neki egy-egy beruházás? A befektetők gyorsan akarnak hasznot! Mi nem.”

Biztosítás nélkül

A túléléshez kellett a partnerek bizalma, türelme. Bernáth Ágota a bizalomért bizalmat ad cserébe. „Nyitottan szállítunk, azaz a vevőink utólag fizetnek. Nem kötünk erre biztosítást. Ez már 20 éve így van. Az új vevők először előre fizetnek, aztán amikor megismerjük egymást, akkor már ők is utólag. Eddig még nem volt baj. Biztosítással 2-3 százalékkal drágábbak lennénk… Bár tényleg alig van konkurenciánk, de ez az emelés már sok lenne. Kicsi ez a szakma, mindenki ismer mindenkit. Senki nem engedheti meg magának, hogy becsapja a másikat. Ha mégis, azzal kiírja magát a piacról. ”
Bernáth Ágota az utóbbi időben már Bernáth-Ivanics Ágotaként írja nevét. Mint mondja, ő mindig feminista volt, az Ivanics névvel egy kicsit újra önmaga lesz. 18 éve vesztette el férjét, 10 év alatt dolgozták le az adósságot, kellett újabb 8 év, hogy stabilan nyereségek legyenek. Ez most mind megvan, most egy kicsit saját magára is gondol. Egyelőre csak a névváltoztatással. „ A Bernáth név fontos a cég miatt. A Bervinát ebből alakította ki a férjem. Ez nekünk a múlt, a jelen, és a jövő. Az Ivanics pedig a saját identitásom miatt fontos. Emlékeztet arra, honnan indultam, mit értem el. Már van önbizalmam, elmúltak a bizonytalan, félelemben töltött évek. Bebizonyítottam, magamnak is, hogy sokra vagyok képes.” Például arra is, hogy a férje szabadalmai után tavaly újabb terméket sikerült szabadalmaztatni. Erre nagyon büszke. Csoportmunka volt, aminek ő is részese lehetett.
Büszke munkatársaira is. A lojalitásukra. A minőségi munkára. De ő is fontosnak tartja, hogy a munkatársak emberi életet élhessenek. Két műszak van, de hétvégi munka soha. „Mindenkinek jár a feltöltődés. Nem lehet olyan fontos a profit, hogy én ezért elvegyem munkatársaimtól a hétvégi pihenést” – mondja. És persze, ezek alapján talán fel se kellene tenni a kérdést, mi a véleménye a 400 órás túlóra-keretről. De azért megkérdezem. „A társadalmi szolidaritást hiányolom. Mindenkinek jár a pihenő. Hogy néznék a kollégáim szemébe, hogy én pihenek a hétvégén, ők meg kénytelenek dolgozni?” Aztán még abban is egyetértünk, a munkaerő-hiányra nem ez a megoldás. Az automatizálás, a korszerűsítés, a jobb munkakörülmények, a képzés, amivel aztán a hatékonyság is javulhat…

Életrajz
Bernáth-Ivanics Ágota
A Bervina Kft tulajdonos-ügyvezetője. Eredetileg angol-történelem szakos bölcsész diplomával rendelkezett, később elvégezte a közgazdasági egyetemet, majd MBA-diplomát is szerzett ugyanott, a Budapesti Corvinus Egyetemen. Özvegy, két gyermek édesanyja.

Kérjük, mondja el a véleményét