Az 1990-es évek végén szárnyalt a gazdaság. Én az IBM-nél dolgoztam, akkor már 7 éve, fiatal voltam, lelkes, mindenre nyitott, sodródtam az eseményekkel, nem foglalkoztam karrierrel, tudatos pályatervezéssel. Minden úgy volt jó, ahogy volt, vagy, ahogy jött.
Egy finn kollégám akkoriban jelentette be, hogy hazamegy, s engem javasolt maga helyett a Kelet-Közép-Európát összefogó közszolgáltatási-energia részleg élére. Tetszett, elfogadtam, engem is elfogadtak. Egy évig tartott ez a remek munka, ám akkor jött a multiknál gyakran bekövetkező átszervezés: az én csoportomat megszüntették. Úgy éreztem, mintha vágtában lőtték volna ki alólam a lovat. Én, a sikeres üzletkötő, menedzser egyszer csak ott találtam magam minden feladat nélkül. Ez új helyzet volt. Kicsit sokkolt ez az állapot, de tudtam az IBM-ről, hogy ha valakivel elégedettek, akkor nem hagyják cserben. Vártam.
Pár nap múlva új projektet kaptam. Akkoriban hoztak létre Bécsben egy új központot Kelet-Közép-Európa, Közel-Kelet és Afrika 92 országának koordinálására. Ilyen még nem volt, ezért egy új működési modellt kellett kidolgoznom, javasolnom. Ilyet még nem csináltam, gyötrődtem, aggódtam. Tudtam, hogy ez nem megy a régi gondolkodásommal, ahol egy sémában, adott struktúrában kellett teljesítenem. Itt se séma, se struktúra nem volt. Amolyan start-upos módon a kezdeti sokkot megoldandó feladattá alakítottam át. Nekivágtam. Mindenkivel beszéltem, aki valamilyen módon kötődött az új központhoz. Tárgyaltam Párizsban, Bécsben, Budapesten, soha ilyen szabad, szárnyaló nem lehettem, de abban nem voltam biztos, hogy azt várják el tőlem, amit csinálok. Kéthetente beszámoltam a portugál főnökömnek. Három hónap után letettem a koncepciót.
A koncepciót elfogadták. Jó volt, hogy valaki rendszerezte, struktúrába rendezte a működés egyes elemeit. Megkaptam az új munkára szóló javaslatot is: Angliába mehettem volna, az akkor odatelepülő amerikai főnök executive asszisztensének. Anglia? Messze van. Nekem két kisgyerekem volt itthon, a harmadik meg érkezőben. Nem szerepelt a terveink között a külföldi munka. Ezt jeleztem a portugál vezetőnek is, mondván, mindig van alternatíva. Most is volt. Ám nem árulta el. Azt mondta, látatlanban kell választanom. Vagy Anglia, vagy valami más… Ez 10 órakor hangzott el, s délre kellett válaszolnom. Konzultáltam a feleségemmel. Egyetértettünk: a cégnél elégedettek voltak velem, én bíztam a főnökömben, szerettem ott dolgozni, biztosan nem ajánlanak nagyon rosszat. Délben már jeleztem: a bizonytalant, az ismeretlent választom.
Jól döntöttem. A bécsi központban maradhattam. Megkönnyebbültem, s éreztem: tényleg fontos a bizalom. Ha ez megvan, ösztönösen is lehet jól dönteni.