Váltottam. Mindent. A 2017-es év a totális „diszrupció” éve volt számomra. Az életem összes területe szanaszét cincálódott. Tettünk róla: én, a sors, a végzet, vagy a Jóisten – tetszés szerint beikszelendő –, no meg a körülöttem élő emberek egy része. Év végén szétzúzva, darabokban állt az addigi valóságom.
Majd’ huszonhárom év után befejeződött a multikultis vezetői létem, átestem egy több mint négy órás műtéten, és a hét éves párkapcsolatomnak is vége szakadt. Ez így együtt olyan volt, mint amikor egy tornádó végigsöpör a földön.
Totális rombolás – és egyben tiszta lap. Egy üres táj, amire építkezni lehet.
Kétségtelen: készültem rá. így nem kaptam sokkot, amikor bekövetkezett. Amúgy is az a típus vagyok, aki megrázza magát, és megy tovább.
Keménység? Kitartás? Céltudat? Talán.
Életösztön? Optimizmus? Biztosan.
Kitettem az „építés alatt” táblát gondolatban a homlokomra és belevágtam. Újratervezés – mondaná a GPS.
Mint mindig, először is kitűztem a céljaimat. Dióhéjban, vagy hatszavas történetben így írnám le: „Elkezdeni újra ÉLNI. Csillogó szemmel. Hasznosan.”
És mint ilyenkor mindig, érkeztek az emberek, a könyvek, a találkozások, a filmek, a félszavas utalások, amelyek segítettek az új utamon. Ehhez társultak a megérzéseim, a szerencse, a véletlen, és még sok minden más is.
Rá kellett jönnöm, hogy évtizedeken át nem hallgattam a megérzéseimre. Elhessegettem a figyelmeztető jeleket, nem figyeltem rájuk, mentem, amerre a racionális énem vitt. Nem volt az sem rossz út, de amikor végre felvettem a megérzéseim szemüvegét, és azon keresztül kezdtem látni a világot, már-már hihetetlen heuréka élményeket éltem meg, és élek meg azóta is.
Hogy a hétköznapi praktikum szintjén maradjunk: elkezdtem lassan mozogni – edzésnek még nem nevezném –, egy kis túrázás, egy kis futás. Szépen lassan, lépésről lépésre. Addig-addig, amíg újra lefutottam a tíz kilométeres távot a Vivicittán. Lassan ugyan, több mint 10 perccel tovább tartott, mint korábban, de megcsináltam.
Ami a szakmai életemet illeti, két szálon is futtattam az újratervezést: kerestem munkát, és tapogatóztam a piacon. Vajon működne-e egy saját cég? És ha igen, hogyan, milyen szolgáltatásokkal? Vajon mennyit ér a piacon az én majd’ 23 éves szakmai tapasztalatom? Van igény arra, amit tudok?
Most már tudom, van. Igaz, közben sokat tanultam: magamról, a világról, a magyar piacról – vissza kellett jönnöm a közép-kelet-európai környezetből az itthoni piac valóságába.
November 2-án van a születésnapom. Halottak napja. Nekem ez az újjászületés dátuma. A főnixmadár lett a logóm. Jól választottam. A totális rombolást totális újjászületés váltotta. Ma már mások üzleti fejlődését, építkezését támogatom.