A balettművészi pálya elhagyása után, előbb a reklámiparban, most pedig cégvezetőként ugyanazt éreztem feladatomnak, mint a színpadon: megteremteni a varázslatot! Az üzleti világban ez azt jelentette, hogy felépíteni és működtetni egy céget. Ez legalább olyan varázslat, mint egy szerepet eltáncolni, vagy egy balettet létrehozni. A gazdasági életben jó hasznát vettem azoknak a művészi képességeimnek, hogy gyorsan tanultam, jó ritmusérzékem és térlátásom van, ami nélkül elveszne az ember a színpadon.
Örökös harcban állt bennem a két műfaj: a klasszikus balettbe nem fért bele az improvizáció, de a musicaldarabokban, a Madáchban már lazább lehettem. Előfordult, hogy a Magyar Állami Operaház folyosóján a kollégáim tanították meg egy óra alatt azt a húszperces koreográfiát, amivel azonnal be kellett ugranom. Az ilyen kulisszatitkok jó hangulatalapozó témák a kereskedelmi partnereinkkel folytatott tárgyalásokon, ahol általában nők a tárgyalópartnereim.
Az üzleti világban kezdőnek számítottam, de a színházi lazaság jó fegyvernek bizonyult a vérprofikkal szemben, mert hagytam, hogy ők irányítsák a tárgyalásunkat. Viszont balettéveim alatt az is rutinommá rögzült, hogy átláttam a folyamatokat, mert e képesség nélkül nem lehet megtanulni egy koreográfiát, egy balettet. Mégis vért izzadtam azzal, amivel az igazi üzletemberek megszületnek: a precíz időbeosztással. Balettművészként azt szoktam meg, hogy ránéztem a próbatáblára, és láttam előre az egész hetemet, óráról órára beosztva az életemet. Az üzletben sok a váratlan elem.
A balett világában eltöltött 16 év, a Győri Balett, a Magyar Állami Operaház, a grazi Opera és a klagenfurti színház után választás elé kerültem. Elmúltam 26 éves, és másra vágytam. A rendszerváltást követő években a reklám világa vonzott. A nálunk korábban alig létezett, és frissen alakuló új szakma talán azért is volt annyira színes és sikeres, mert nagyon sokféle helyről verbuválódott a reklámosok első nemzedéke. Volt köztünk építész, szobafestő-mázoló, gépészmérnök, tanár, én a balettművészi karrieremmel nem számítottam különösen kirívónak. A régi képességeim és az új tudásom birtokában nagy szellemi élvezettel vágtam bele a cégépítésbe is.
Csakhogy mostanra a mű túlnőtt alkotóján: a piaci igények felhúzták a létszámot, és az új szervezet egy ember számára már nem átlátható. Már nincs meg a számomra fontos személyes kapcsolat minden kollégával, mert az irányítás és a végrehajtás közé több szint ékelődik. Ami azt is jelenti, hogy most ismét hasonló válaszút elé kerültem, mint amikor lejöttem a színpadról: vagy egy nagyvállalatot irányítok tovább, vagy az üzleti világban szerzett tapasztalatommal visszatérek valamilyen formában a művészvilágba.