Jelenlegi hely

Szemmagasságban

Pozvai Zsolt, a Develor International globális vezérigazgatója
Pozvai Zsolt, Develor, 365 üzleti történet 2.
„Vannak pillanatok, amikor megáll az idő, mintha egy lassított felvétel lenne, miközben kattog az agyad”

 

Nem szeretek késni, de előfordult, hogy az utolsó utáni pillanatban indulva, a megbeszélt idő után érkeztem egy meetingre. Így történt akkor is, amikor az egykori legnagyobb ügyfelünkhöz mentem egy találkozóra. Legendás szerződést kötöttünk egy ismert nagyvállalat legendás vezetőjével.  Kemény, sokak által rettegett, de korrekt vezető volt, nagy elvárásokkal, aki fontosnak tartotta, hogy a beszállítók soha ne kényelmesedjenek el.

Azon a napon, amikor hivatalos voltam hozzá az első projekt beszámolóra, öt percet késtem. Mikor beléptem a terembe a vezér ott ült a hatalmas tárgyalóasztal végén, és vagy 20 vezető az asztal körül. Csodálkozó tekintetek, vihar előtti csend. 

„Ön kicsoda?" –  kérdezte. Illedelmesen bemutatkoztam, de válasz nélkül kaptam a következő kérdést: „És melyik meetingre jött?" „A két órásra" –  válaszoltam, besétálva a csapdába. Rögtön érkezett is a felejthetetlen riposzt: „Akkor nem a két óra ötösre, ugye?!" Udvariasan elnézést kértem a késésért, de ez kevés volt. „Viszontlátásra!" –  hangzott könyörtelenül.

Vannak pillanatok, amikor megáll az idő, mintha egy lassított felvétel lenne, miközben kattog az agyad. Most mi a jó reakció, kérdeztem magamtól, majd az egyetlen helyesnek tűnő lehetőség mellett döntöttem: „Viszontlátásra, és még egyszer elnézést a késésért." 20 szempár szegeződött rám némán, néhány talán együttérzően, miközben megfordultam, és kinyitottam a tárgyaló ajtaját.

"Négyre küldje be a főnökét!" –  hangzott mögöttem. Visszafordultam: „Az is én vagyok, de négyre újra itt leszek." „Akkor nézze át addig a szerződésünk felbontásának feltételeit." „Ismerem a szerződést, négyre itt leszek. Viszontlátásra" –  és távoztam, megpróbálva megőrizni határozottságomat.

Persze, fél négykor már a recepción ültem… A megbeszélés pedig pont úgy zajlott, ahogy várható volt, csak problémákat említhettek a vezetők, dicséretnek nem volt helye; de végül a szerződés felbontása szóba sem került. Akkor sem és később sem, még hosszú évekig voltunk lelkes beszállítók, ők pedig lelkes ügyfelek.

Mit tanultam ebből? Vannak olyan nehéz és kellemetlen helyzetek, amikor erőt kell mutatnunk, bármi áron. A megalázkodás, a felesleges magyarázkodás vagy a könyörgés nem emel fel, hanem még mélyebbre tol. Határozott, kemény üzleti partnerekkel szemben különösen nincs más alternatíva, minthogy szemmagasságban maradunk, bármi is történjen, és ez meghozza a gyümölcsét, a tiszteletet.

És mit tanulhatunk ebből egy válság közepén? Nem kell tévedhetetlennek lennünk, vagy mindenre tudni a választ, de vezetőként határozottságot kell mutatnunk és ezzel erőt sugároznunk azoknak, akik félnek vagy bizonytalanok. Ez a remény és biztonság az, ami kivezet majd minket a nehéz helyzetekből.