Jelenlegi hely

Szakmai útból kalandtúra

Perecz Tamás, a BECKHOFF Automation Kft. ügyvezető igazgatója
Perecz Tamás, a BECKHOFF Automation Kft. ügyvezető igazgatója
„Egyszer csak arra ébredtem, hogy az autópálya helyett valamilyen erdei ösvényen araszolunk. A váltó recsegett, ropogott…”

 

Sokszor utaztunk a hannoveri szakkiállításra, de első utunk máig feledhetetlen. Csapatépítésre ennél jobb kalandot kitalálni sem lehetne. Bár akkor nem ez volt a célunk. Csak gyorsan, kényelmesen szerettünk volna utazni. Ez nem sikerült!

Röviddel a cég megalakulása után már mi is vittünk partnereket a németországi céglátogatást és a Hannoveri Szakkiállítást is érintő nemzetközi programra. Nyolc partnerünket hárman kísértük. Rutintalanként egy utazási irodát bíztunk meg a szervezéssel, a paraméterek közül kiemelve a legfontosabbat, a kényelmet. Induláskor meg is érkezett egy 12 személyes utánfutós kisbusz: a több mint 1200 kilométeres útra egy olyan jármű, ami Budapesten a repülőtéri transzfert bonyolítja. Éreztük, ez nem az ideális megoldás, de akkor már nem volt mit tenni. A hosszú útra jókora sörszállítmányt is vittünk, az a csomagokkal együtt az utánfutóba került.

A 16 órásra sikeredett út első szünete Mosonmagyaróvárnál volt, a kényelmetlen utazástól addigra már mindenkinek fájt mindene, boldogan nyújtózkodtunk. Akkor döbbentünk rá, hogy a sörszállítmány eldurrant, a csomagok sörben úsztak. Mentettük, ami menthető, majd a szállodába érve rendeltünk egy gyors mosást. A további út is nagy szenvedések közepette telt. A sofőr az akadozó váltóval kínlódott, vagy éppen a csak időnként működő ablaktörlőt szidta, mely végül az út során teljesen működésképtelenné vált.

Hannoverben minden fantasztikus volt. Kivéve, hogy a kisbusszal igencsak kilógtunk a sorból a többi leányvállalat vendégeit szállító elegáns, már-már luxusbuszok közül.

A hazaúton mindenki fáradt volt, gyorsan elaludt, főleg azért, mert addigra már az egyetlen szórakozási lehetőséget jelentő DVD-lejátszó is elromlott. Egyszer csak arra ébredtem, hogy az autópálya helyett valamilyen erdei ösvényen araszolunk. A sofőr szerint letérítettek bennünket a főútról. A váltó recsegett, ropogott, ám akkor lett nagy a baj, amikor egy emelkedőn velünk szemben is jött egy jármű. Az út egypályás volt. Lehúzódtunk a szélére, de utána csak helyben pörögtek a kerekek, nem indult a busz. Ekkor már mindenki felébredt, így vendégeink segítségével végül 11-en sikeresen visszatoltuk a buszt az útra.

Nagy boldogság volt hazaérni, örültünk, hogy túléltük a tortúrát! Tanulva a történtekből, utána már repülővel utaztunk, így vendégeink sem panaszkodhattak. Későbbi találkozások alkalmával nagy meglepetésünkre sosem a pazar utak résztvevői idézték fel az utazást, hanem szinte mindig csak az első út résztvevői áradoztak. „Fantasztikus utazás volt! Emlékeztek, milyen klassz csapat voltunk, amikor kitoltuk a buszt…?” Majd mindig ugyanaz a nosztalgikus kérdés jön: mikor utazunk Hannoverbe újra azzal a kisbusszal?