Jelenlegi hely

Stressz? Nálunk? Ugyan már!

Marjai Gábor, az EcoSoft Kft. tulajdonos ügyvezetője
Marjai Gábor, az EcoSoft Kft. tulajdonos ügyvezetője
„Az első értetlenkedésen túlléptem, és kivizsgáltam, nincs-e mégis valami alapja a panaszának”

 

Két évvel ezelőtt felvettünk egy szerelőt a céghez. Alapvetően pénztárgépek forgalmazásával foglalkozunk, ezek szervizelése volt a feladata, munkájához nagy felelősség nem párosult. A próbaidő letelt, láthatóan beilleszkedett, a kollégák befogadták, elégedettek voltunk vele.

Ilyen eseménytelen előzmények után, egyik napról a másikra, váratlanul felmondott. Nem értettem, miért. A próbaidő alatt odafigyeltünk rá, én hetente megkérdeztem, hogy érzi magát, miben segíthetünk. Minden rendben van, érkezett a válasz, soha semmire nem panaszkodott. Tudni akartam, mi történt. Kilépése előtt végre kibökte: nem bírja a cégünknél lévő stresszt. Fontosabb az egészsége, mint a munka, ezért távozik.

Stressz? Nálunk?  A jókedvű, kis családi cégnél? Hihetetlennek tűnt, amit mondott. Szerencsére, az első értetlenkedésen túlléptem, és kivizsgáltam, nincs-e mégis valami alapja panaszának. Volt. Mi észre sem vettük. Benne éltünk, évek óta. Kevesen vagyunk a cégnél, ha valaki valamiért kiesik, a többieknek kell az ő munkáját is elvégezni. Ilyenkor tényleg előfordult kapkodás, idegeskedés, stressz.

Végig gondoltam, lehetne-e ez jobban? Vagy normális a nálunk időnként előforduló fejetlenség? Rájöttem, még a váratlanul kieső munkaerő pótlását is szervezettebben lehetne megoldani, ha a munkafolyamatokat írásban is rögzítenénk, és pontosan leírnánk a teendőket. Vettünk egy ügyfélkezelő és folyamat optimalizáló rendszert, aminek működtetéséhez elkerülhetetlen volt az egyes műveletek pontos szabályozása. Hirtelen rend lett a vállalatnál. Bár nagyjából korábban is tudtuk, hogyan kell a másik munkáját is megcsinálni, de leírva minden pontossá, követhetővé és egyszerűvé vált.

Jeleztem a kilépni készülő kollégának, várja meg, mi lesz e fejlesztés vége, el fog tűnni a stressz a munkájából. De ő már hajthatatlan volt, távozott. Sajnáltam. Utólag viszont azt mondhatom, jó, hogy így történt.  A szabályozottá váló működésben ugyanis megnőtt a hatékonyság, minden munkatársunk jobb teljesítményt nyújtott, mint korábban. Egyszerűen azért, mert szervezetten ment a munka, mindenki tudta, mi a dolga, hova nyúlhat segítségért. Az ügyfélelégedettség magasra ugrott, mert ettől kezdve nem fordulhatott elő, hogy valamelyik vevőnket elfelejtjük visszahívni… Régen erre is akadt példa. A jobb teljesítmény mellett viszont már nem volt szükség még egy szerelőre.

A folyamatszervezés közben jöttem rá, milyen fontos az embereknek a biztonság, az elvárások pontos ismerete. A stressz néha hasznos, ám ha folyamatosan előfordul, kifáraszt, elbizonytalanít. Ma már jóval több az ügyfelünk, mint akkoriban volt, mégis nyugodtabb a munkakörnyezet. Lassan már azt is kiírhatnánk a cégtáblánkra: stresszmentes övezet.