Arra ébredtem 2003. január 23-án, hogy a Liszt Ferenc téri üzlethelyiségben egy menzaszerű éttermet kellene kialakítanunk. Erre azért emlékszem ilyen pontosan, mert egy barátommal már másfél, vagy talán már két éve is dolgoztunk a hely kialakításán, de még egyáltalán nem tudtuk, hogy valójában mit szeretnénk ott megvalósítani. Az pedig még ötlet szinten sem merült fel, hogy mi legyen az üzlet neve. Amikor végre elhatároztuk, hogy éttermet nyitunk, azt szerettem volna, ha a névhez kapcsolódik valami sztori, ha van valami apropó, amihez kötni lehet a vállalkozást. Sokáig semmi nem jutott eszünkbe. Nagyon sokáig vakon dolgoztunk, konkrét elképzelések nélkül alakítgattuk a helyet. Kezdett már feszessé válni a határidő, mert a terveknek megfelelően meg kellett volna nyitni az éttermet.
Eközben pedig gőzerővel dolgoztunk azon, hogy elindulhasson a Tisza Cipő újra gyártása. Az induló munkákat ott 2002-ben kezdtük. Bár gondolataim a Tisza Cipő körül forogtak, nem köthetett le egészen, hiszen közben épült a Menza, amihez végül a lábbelihez kapcsolódó nosztalgikus életérzés adta a koncepciót. Az jutott eszembe, nyissunk egy, a gyermekkoromban oly népszerű menzához hasonló éttermet. Gondoltam, ha a cipő Tisza, akkor az étterem stílszerűen legyen Menza. Retro itt, retro ott.
Így amikor azon a bizonyos januári napon találkoztam a cimborámmal, Radványi Rolanddal – vele indítottuk a Menzát –, arra kértem, ne csináljunk semmit, csak töltsük együtt a napot, és beszélgessünk. Szerettem volna elmesélni, hogy kitaláltam, milyen jellegű, stílusú, hangulatú éttermet kellene nyitnunk, és hogy mi legyen a neve.
Ahogy beültünk az autóba, elő is álltam a névötlettel. Azt javasoltam, húzzunk még egy lapot erre a történetre, és az étterem kialakításával idézzük meg a nyolcvanas évek hangulatát. Csináljunk egy hiteles vendéglátó üzletet, aminek minden részlete a retro időszakról szól.
Erre Roli dobott egy hátast, mert először nem igazán értette, mit akarok én. Talán egy önkiszolgáló éttermet?! Elmagyaráztam, hogy csak azt szeretném, ha lenne egy olyan hely a Liszt Ferenc téren, ahol tisztességes menüt lehet fogyasztani normális áron, mindezt úgy, hogy a klasszikus, hagyományos magyar konyhát kicsit frissítjük, megreformáljuk. Ez már tetszett, így megszületett a Menza.
Sokan nem hittek a sikerében. Emlékszem, az első hazai tapaszbár tulajdonosa, Mókusz Szilveszter kételkedő megjegyzését a szívemre is vettem. Már javában építkeztünk, amikor kávézás közben megkérdezte tőlünk, hogy „na, srácok, tudjátok már végre, hogy mi lesz az üzletből, mert lassan ki kellene nyitnotok.” Mondtuk, hogy menza, amit nem akart elhinni, badarságnak tartotta. Hála Istennek, nem neki lett igaza. Bejött a retro.