Perfekcionista voltam. Már a gimnáziumban napokra padlóra küldött, ha a számomra fontos tárgyak valamelyikéből – történelem és társadalomismeret – csak 93%-ot értem el, pedig lehetett volna 100 vagy a plusz feladat révén akár 106% is. (A jegyeken kívül %-osan is értékelték a teljesítményünket.) Elvétve teljesítettem csak „alul”. Olyankor viszont, garantáltan összedőlt a világ. Már saját céget vezettem, amikor még mindig folyton elégedetlen voltam, és persze a legkritikusabb a saját teljesítményemmel. A szorongásaim diktálták a tempót, és a hiányérzeteim irányítottak. Hiába érzékelt sikeresnek a külvilág, én csak a problémákat láttam. Listákat vezettem mindenről, hogy legyenek kapaszkodóim, és persze tovább elégedetlenkedhettem, mert sosem fogytak el a teendők. Hosszú idő volt megérteni mindennek a hátterét, és elindulni egy másik úton. Nyilván az is megnyugtató volt, hogy tudom, ezzel a csomaggal nem vagyok egyedül. Sok kényszeresen túlteljesítő vezető vesz körül. Állandó hiány- és diszkomfortérzettel. És számos sikertörténettel, aminek az eredője valamilyen frusztráció volt.
Ma már csak maximalista vagyok. Tudom, sosem lesz vége ennek a vesződésnek. Ma is akkor vagyok nyugodt, ha a nap végén, nincs olvasatlan e-mailem, de ha marad, nem kiáltok világvégét. Lassan haladok a következő fázishoz, amikor már az elég jó is vállalható. Már nem akarok mindent agyból megoldani. Megtanultam elfogadni az érzéseimet és örülni annak, ha egy döntésnél meghallom, mit jelez a szívem. Megtapasztaltam, az intuíció és a racionális üzleti döntések jól megférnek egymás mellett. Listákat ma is vezetek, de már nem a nyugtalanságaimról, hanem a vágyaimról, arról, hogy kik inspirálnak és hogy milyen világban szeretnék élni.
A változás az üzleti gondolkodásomat is átalakította. Abbahagytam a kifogások keresését. A lehetőségekre koncentrálok. Látom, egyetlen ember ereje és ideje mennyire kevés, és mégis mennyi minden múlik rajta. Főleg, ha vezető. Cégvezető. Pragmatikus idealista lettem. Hiszek benne, hogy a munka világát vezetheti az értelem és az értékek. Hogy a kapcsolatok mellett akkor fenntartható hosszú távon az üzlet, ha a teljesítmény és a tudás is főszerepet kap. Hogy vezetőként nagyon nem mindegy, tudatában vagyunk-e annak, mit hagyunk magunk mögött. Ma már örülök, ha az ötleteimet a közösségnek ajánlhatom, és az is elégedettséggel tölt el, ha legalább esélyt kapnak a megvalósulásra. Abban hiszek, hogy mi választunk, milyen perspektívát látunk, és képesek vagyunk-e átlépni a korlátainkat. Tudunk-e értő, figyelmes, büszke, tudatos, nyitott, átlátható, hatékony, versenyképes és szerethető világot építeni. Akár a cégeink történetén keresztül, amely az ország történetét is meghatározza.