Ez már történelem, mondhatná bárki, az alábbi, rendszerváltozás előtti történetet olvasva. Tényleg az. Ám a történelem néha megismételi önmagát. Ha másban nincs is azonosság, de a célokban igen.
Az egyetem utáni első munkahelyem a Budapesti Harisnyagyár volt, áruforgalmi előadóként kezdtem Óbudán. A Népliget mellett laktunk, tömegközlekedéssel reggel és este is kb. 1-1½ órás utazás várt rám.
Az első nap izgatottan érkeztem. Kedvesen fogadtak a kollégák. Az igazgató már kevésbé. Hamarosan hivatott, és ismertette az elvárásait. Eszerint a munkaidő kezdete 7.15, de már 7-re érkezzek meg, hogy a munkaidő kezdetét átöltözve, munkára készen várjam. (Gondolom, látta az ablakból, hogy 7.10-kor, még épp időben, estem be.) Továbbá viseljek munkaköpenyt, itt ez a szokás. Összeszokott kollektíva dolgozik itt, kevés fizetésért, mondta, ezért igyekezzek úgy dolgozni, viselkedni, hogy ők is indokoltnak tartsák az én kiemelt béremet. (Ez az akkori minimum, 1100 Ft volt, diplomásként kaptam ezt az összeget.)
Hát… Nem mondom, hogy igazán lelkesített, amit hallottam. De az igazi sokk a munka végeztével ért. A kapuhoz érve meglepve láttam, hogy szépen libasorban állnak az emberek, és a porta, a portás előtt elhaladva a nők fellibbentik a szoknyájukat, a férfiak pedig felhúzzák a nadrágjuk szárát. Gyorsan haladt a sor, így pillanatok alatt megtudtam, hogy nekik van pecsétjük, nekem viszont nincs! Kiderült, hogy érkezéskor – amennyiben aznap új harisnyát, zoknit viselt valaki – be kell menni a portásfülkébe, és pecsétet kell kérni rá. Távozáskor ez a stempli igazolta, hogy a viselt lábravaló saját, és nem a gyárból eltulajdonított termék.
Megértőek voltak velem, és így az új harisnyámban, még pecsét nélkül, minden további kellemetlen közjáték nélkül távozhattam. Másnap reggel pedig már én is integrálódtam, és megkaptam az első kötelező billogot. Este már rutinosan villantottam ki a lábamat a szoknya alól. (Mi több, még meg is lehetett választani, hogy hova kerüljön a jellegzetes, mindenki által jól ismert, kis kerek jelzés…)
A pecsét jól teljesített, kimoshatatlan volt, még évek múlva is találtam ilyet a harisnyáim között. Érdekes módon, azt sosem ellenőrizte senki, hogy a napközben viselt harisnya saját vagy gyári tulajdon volt.
Ez már tényleg történelem. Ám a vállalatokat azóta is izgatja, hogyan tudnák megakadályozni a lopást. A pecsét, amely az akkori fejlettségi szinten hatékony eszköznek bizonyult, mai szemmel inkább morbid megoldásnak tekinthető. Napjainkban ezt a munkát elvégzik a chipek, a kamerák és a magánszférát esetenként ugyancsak sértő egyéb IT-eszközök. Nem tudom, melyik a jobb.