Apró dolgokon bukhatnak el nagy üzletek. Volt olyan pillanat 2000-ben, amikor úgy éreztem, ha nem vigyázok, ez még velem is előfordulhat… Aztán összekaptam magam…
Az ezredfordulón úgy véltem, hogy az általunk forgalmazott felsőkategóriás autókhoz felsőkategóriás környezet, szalon is illik. Akkor már régóta szemezgettem egy kiváló adottságú területtel, Budapest határában, az M7, M0 autópályák közvetlen közelében, a Budaörsi úton. Ideális hely volt minden szempontból. Úgy két hektárra vetettem szemet, ami akkor sok kisebb-nagyobb tulajdonrészből tevődött össze. Úgy gondoltam, az a leghatékonyabb, leggyorsabb és leginkább költségbarát megoldás, ha én veszem nyakamba a várost, közvetlenül én tárgyalok a tulajdonosokkal. Első pillanatban talán fel sem mértem, hogy mit jelent ez valójában. De eldöntöttem, így beindultam.
Ettől kezdve hétvégeken a zártkerteket, osztatlan közös tulajdonban lévő telkeket jártam, Mari nénivel, Józsi bácsival beszélgettem, sokszor órákon át hallgattam életük történetét. Különösen megkedveltem egy kedves párt, akiknek a 400 négyzetméteres telkük pont a kéthektáros terület közepén volt. Hamar megegyeztünk, hogy eladják a telket. Ameddig lehet, ott maradnak, mert szeretnek ott sütögetni, főzni, szeretik azt a környezetet…
Kipipáltam, hogy ez a telek megvan, és tárgyaltam tovább másokkal. Szépen gyűltek az aláírt adásvételi szerződések. Egy év alatt összesen 59 darab megállapodást kötöttünk, volt olyan, ahol 9 tulajdonos is akadt. Óriási munka volt az összes tulajdonos megtalálása, meggyőzése. Megoldottam. Eljutottam ahhoz a ponthoz, amikor már csak a kedves pár szerződése hiányzott.
Visszamentem hát hozzájuk, hogy itt az idő, a szerződést meg kell kötnünk. Persze, semmi akadálya, hangzott ismét a válasz, de ők annyira szeretnek ott sütögetni… Türelmes voltam, hosszan beszélgettem velük. S milyen jól tettem! Akkor derült ki, hogy már 15 éve együtt vannak, s a férfi öt éve tervezi, hogy feleségül veszi a nőt… Öt éve csak ezen gondolkodik! Hoppá! Azonnal megértettem, hogy baj van. Ha én nem lépek, ők nem fognak. Legalábbis a következő öt évben nem. Viccesen megjegyeztem, hogy a telküket már csak helikopterrel tudják megközelíteni, mert körbevásároltam őket, de ez nem zavarta őket… Ismét nyakamba vettem a várost, pontosabban a környéket, s elkezdtem nekik való telket keresni. Találtam. Odavittem őket. Szerencsére, tetszett nekik. Aláírtuk a szerződést, ők eladtak, és rögtön vásároltak. A biztonság kedvéért oda is költöztettem őket… Barátságban váltunk el. Búcsúzóul csak annyit mondtam: most már aztán vegye el az asszonyt!
Életem legbonyolultabb, legnehezebb és talán legnagyobb üzlete volt e kéthektáros terület felvásárlása. Megdolgoztam érte, az biztos!