Nincs az a győztes háború, ami felérne egy gyenge békével… Ez a gondolat sok-sok tapasztalat alapján fogalmazódott meg bennem, s a Családi Vállalkozások Országos Egyesületében azért lobbizunk, hogy legyen egy olyan békéltető testület, amely bíróság nélkül segít elrendezni családi vállalatoknál keletkező vitás kérdéseket. Nekem is jól jött volna egy ilyen testület pár évtizede…
Németországban dolgozott az egyik cégem, szerelőket küldtünk ki rajta keresztül. Egyik hétvégén egy háromfős csapat indult útnak. A kinti vállalatunk tulajdonában lévő autót adtuk nekik, hogy kijussanak, s fejenként 200 eurót (vagy még márka volt?), költségtérítésre, napidíjra. A szállást lefoglaltuk, hétfőn kellett munkába állniuk.
Hétfőn kora reggel egy ideges német telefonált, hogy nem jelentek meg az embereink a munkán. Azonnal csináljak valamit! – kiabálta. A kinti munkavezetőnket riasztottam, hogy kerítse elő a munkásokat. Előkerítette. Javában aludtak még, mert az előző éjszakát egy helyi kocsmában töltötték, elverve a napidíjat. Azonnal elküldtük őket, közben egy másik csapatot útnak indítottunk, hogy szépítsünk a helyzeten. Azt hittük, ezzel az ügyet lezártuk. De nem…
Úgy 30 nap múlva felszólítást kaptunk az akkori VPOP-tól, hogy fizessük meg a vámot, mert a hozzánk tartozó német rendszámú személygépkocsi beérkezett, s azóta is az országban van. Elővettem a rendőrségi feljelentést, ami igazolta, hogy ezt a kocsit ellopták tőlünk, pontosabban a volt dolgozóink nem adták vissza. A rendőrség pár hónap elteltével lezárta az aktát azzal, hogy a tettes ismeretlen. A vámot inkasszóval behajtották rajtunk. Ekkor már nagyon elegem volt ebből az egészből. Pedig még ezután jött a java…
Úgy két év elteltével idézést kaptunk a bíróságról. Kiderült, hogy az elbocsátott emberek ügyvédhez fordultak, hogy mi szabálytalanul küldtük el őket, ezért visszamenőleg követelték a bért, a kinti pótlékkal, és a kamatokkal együtt. Azt hittem, leszakad az ég ekkora pofátlanság láttán. De biztos voltam benne, nyerni fogunk, hiszen már az első napon megszegték megállapodásunkat, ami indokolta a rendkívüli felmondást. Tévedtem. A felmondást az akkori szabályok szerint itt, Magyarországon kellett volna átadnunk, azon a helyen, ahol felvettük őket. Tehát tényleg szabálytalanul jártunk el. Azt reméltem, hogy a bíróság nem a törvény betűjéhez, hanem szelleméhez igazodik. Eszerint nekünk volt igazunk. Tévedtem, a jogszabály, az jogszabály.
Talán ha lett volna egy békéltető testület, amely rugalmasan dönthet… Szerződésben rögzíthetnénk, hogy munkaügyi, családon és vállalaton belüli vitás kérdésekben ez a testület dönt. Ők az igazságot képviselhetnék, nem csak a jogszabályokat. Ilyen akkor se volt. Vesztettünk.