
Minden vállalkozás életében vannak fordulópontok, meghatározó, további lendületet adó döntések. Több mint három évtizede alapított cégem történetében, sikereinek csúcsán, ilyen mérföldkő volt az, amikor elhatároztam: közgazdasági diplomát szerzek. Annyit változott a világ, a gazdasági élet, hogy elengedhetetlenné vált a korszerű elméleti tudás megszerzése és alkalmazása.
Ezt a döntést, bevallom, nagymértékben befolyásolta, hogy az új kollégák kiválasztásánál azt vettem észre: nemigen értem, hogy a fiatalok miről beszélnek. Ez döbbentett rá: aktualizálni kell az ismereteimet ahhoz, hogy szót értsek velük, és kellő felkészültséggel vezessem a céget. Nem az tesz valakit főnökké, hogy kinevezik, hanem az, hogy példát mutat, és mindenben elől jár.
Beiratkoztam az egyik gazdasági főiskolára – mindjárt két szakra, akkora volt bennem az érdeklődés és az eltökéltség. Párhuzamosan végeztem el a marketing és a menedzsment szakirányt, mert úgy gondoltam: a két szakon megszerezhető ismeretek egymásba fonódnak, kiegészítik egymást. Rengeteget olvastam, faltam a tárgyakat. Amit csak lehetett, felvettem. Nem az a cél vezérelt, hogy diplomám legyen, hanem az, hogy elmélyedjek a közgazdaságtan elméleti ismereteiben. A tanultakat, a fontosnak ítélt szakmai szempontokat pedig folyamatosan beépítettem a cég mindennapjaiba a HR, a marketing, a menedzsment, a számvitel, a pénzügyek, a kontrolling és a jog területén. Igyekeztem a kollégáknak is átadni a frissen megszerzett tudást, a másfajta szemléletet. Sikerrel.
A diákok között rangidős voltam, nálam jóval fiatalabbakkal együtt ültem az iskolapadban. Ismét találkoztam a másodfokú egyenletekkel, a valószínűség-, integrál- és elaszticitás számítással, a statisztikai összefüggések fontosságával, ami bizony nem volt mindig könnyű. Mi tagadás, az is előfordult, hogy vizsgát kellett ismételnem…
A szakdolgozatom témája a globalizáció kihívásaira adandó válaszok egyik fő területe, az emberi erőforrás volt. Azt járta körül és mutatta be, hogy mekkora versenyelőnyt jelent az élet bármely területén a HR-ben rejlő tartalékok optimális és maximális kihasználása.
A diplomavédés idején, 2005-ben már többen felismertek – nyilván elterjedt, hogy egy sikeres cég vezetője vagyok –, de ebből semmiféle előnyöm nem származott. Szigorúan végig kellett mennem a magam választotta úton, meg kellett felelnem a diplomaszerzés minden feltételének. Büszke vagyok, hogy végig csináltam, a kiszabott munkát becsülettel elvégeztem. Nagyon hasznos volt, ajánlom mindenkinek. A megszerzett elméleti tudás birtokában azóta egészen más megvilágításban látom az üzleti folyamatokat.