Húszévesen belevetettem magam a munka világába, és harmincas éveim első felére már tucatnyi munkahelyen voltam túl. Amikor a bankszektorba kerültem, heti 50-60 órát töltöttem az irodában átlagosan. Mai szemmel úgy gondolom, hogy annak, aki nem ismert igazán, nem lehettem túl szimpatikus akkoriban. Közép- és felsővezetőként fejlesztenem kellett az empatikus képességeimet.
A munkatempóm miatt a stressz-szintem mindig magas tartományokban mozgott. Sietve ettem, a menzán magam mellett volt a laptopom, mindig futva közlekedtem. Nem szakítottam időt a sportolásra, 4-5 kávé volt a napi limitem, és dohányoztam is. 28 évesen szívműtétem volt. Mégis, csak néhány évvel később értettem meg, hogy nem vagyok alkalmazott típus, számomra a vállalkozói lét a megfelelő. Ez 2016-ban történt.
Két évig tartott, míg rájöttem, mit is akarok igazán. Én és a környezetem is ennyi idő alatt vetkőzte le az aggódást, hogy egzisztenciálisan megéri-e ott hagyni a biztosat, saját anyagi vagyonnal felelni a bukásért. Minden év végén kitöltöttem egy speciális határidő naplót, amiben le kellett írnom, mi történt velem, milyen álmaim vannak. Amikor többedszerre azt írtam be, hogy könyvet szeretnék írni, elgondolkodtam, hogy mikor? Miért nem most? Januárban épp 120 embernek tartottam egy rendezvényt, amikor úgy éreztem, a „prés effektussal” kell megtámogatnom az elképzelésemet. Ha ennyi ember előtt bejelentem, hogy a születésnapomra és a következő rendezvényre a saját könyvemmel fogok előállni, akkor annyira szorítani fog a határidő és az adott szavam, hogy nem tehetem meg, hogy nem készülök el vele.
Vettem egy nagy levegőt, és bejelentettem, hogy május 15-én bemutatót fogok tartani. Ez volt az első jele annak, hogy elengedtem a kishitűséget magammal szemben. Hogy mindez még erősebb nyomást gyakoroljon rám, még aznap meghirdettem hozzá a Facebookon egy eseményt, és a lehető legtöbb barátomat meghívtam rá. Sőt, hirdetést is fizettem. Aztán ketyegni kezdett az óra. Május 15-e előtt egy nappal hoztam el a nyomdából a könyvet, de készen lettem vele! Akkor fogalmazódott meg bennem a következő gondolat, amit tanácsként alkalmazok azóta is: Ha van egy célod, oszd meg minél több emberrel, mert így nincs visszaút, és lesz egy külső nyomás, ami miatt teszel az álmodért.
Nem csak közhely, hogy mindenkiben van egy könyv, így megírása a lehető legjobb döntés volt. Új partnerségeket hozott, megismertem a PR világát, bloggerekkel találkoztam és a sajtó képviselőivel. Eljutottam oda, hogy szakértőként gondolnak rám abba a témakörben, ami az én szívügyemmé vált: alkalmazottként megélni, digitális nomádként funkcionálni, a marketingnek új szerepet adni. Tapasztalatból mondhatom, ez működik.