Pár évvel ezelőtt történt, áprilisban. Amikor az irodába léptem, kolléganőm szólt: fontos telefonom volt, a Sándor-palotából kerestek. Jó hogy nem a mennyországból, a kollégáim már megint velem viccelődnek, gondoltam. És bár a számítógépemre ragasztott kis sárga cetlin ott volt a név, és a telefonszám, nem foglalkoztam vele.
Másnap kolléganőm kissé türelmetlenül figyelmeztetett: ismét kerestek a Köztársasági Elnöki Hivatalból, azaz a Sándor palotából. Egy újabb sárga cetli a gépemen. Gondoltam, ha kétszer is keresnek, az már nem áprilisi tréfa. Felhívtam a megadott számot. Egy nagyon udvarias férfihang jelentkezett, aki elmondta, egy biztonságtechnikai munkával bíznák meg a cégünket, ha megfelelünk a feltételeknek, és persze, ha el tudjuk vállalni a munkát. Jeleztem, hogy másnap oda tudok menni, hogy lássam a környezetet.
Síri csönd a vonal túlsó végén. Átfutott az agyamon, vajon mit mondhattam rosszul. Aztán megszólalt az úr: ez nagyon jó, de kérhetné azt, hogy jöjjön el egy mérnök úr is, mert előfordulhat, hogy létrára kell mászni…
Igen, egy igazi úriember volt a vonal másik végén, aki finoman arra utalt, hogy ezt a munkát férfiak szokták végezni… Másnap egyedül jelentem meg, fehér cipőben és fehér blúzban, de rikító pink nadrágban. Azt hittem, csak a telefonáló lesz jelen a tárgyaláson, de rajta kívül még ott voltak a TEK-től, a honvédségtől egy magas rangú tiszt is – ezredes, tábornok? –, és a Sándor-palota műszaki vezetője, akit hangról már ismertem. Elmondták a kérésüket, felvázoltam a megoldást, közben sok mindent kérdeztek, de mindenre azonnal válaszoltam. Másnapra ígértem is az árajánlatot.
Visszaúton az irodámba, csengett a telefonom. Azt hittem, az alapos biztonsági ellenőrzésnél valamit ott felejtettem. Nem erről volt szó. A műszaki vezető telefonált, nagyon szabadkozva, és nagyon udvariasan megkért arra, hogy diktáljam le, milyen technikai paraméterekben állapodtunk meg, mert ők annyira meglepődtek rajtam, az azonnali szakszerű válaszaimon, hogy nagy csodálkozásukban elfelejtettek jegyzetelni. S még hozzátette: jó lesz akkor, amikor visszaérek az irodába, hogy ne kelljen vezetés közben beszélnem, s talán meg kell néznem egy-két adatot nekem is.
Mivel kihangosítóval vezettem, azonnal sorolni kezdtem a tételeket. Mindenre emlékeztem. Szinte hallani lehetett, ahogy megint elcsodálkozott. Sőt, a nagyon-nagyon udvarias hálálkodásból már azt is éreztem, a csodálatát is elnyertem…
Lehet ezt még fokozni? Lehetett. Mindent pontosan teljesítettünk, minden működött. A munka végén az ügyfelem odajött, és csak annyit mondott: bármikor, bárhol, bármilyen munkánál hivatkozhatunk referenciaként rá, és erre a munkára. Egyszer éltünk is a lehetőséggel. Hatásos volt.