Jelenlegi hely

Könnyített költözés

Torkos Pál, munkaügyi, szervezetfejlesztési tanácsadó
365 üzleti történet,Torkos Pál
„Ők csak azt látták, hogy jöttek-mentek az emberek, folyamatosan új arcok tűnnek fel”

 

Vannak nehéz pillanatok egy cég életében. Az egyik legnehezebb biztosan az, amikor egyik városból egy másikba viszi át a termelést. A költözés, a gépek, berendezések átszállítása már önmagában nehéz feladat, a beüzemelésről nem is beszélve. De a legnehezebb mégis a munkatársak meggyőzése arról, hogy kövessék a céget.

Mi egy ilyen szituációba csöppentünk az egyik nagy multi vállalatnál. Egy kisebb városból a megyeszékhelyre tette át a gyártást. Amikor kapcsolatba kerültünk, akkor még csak a TB- számfejtést akarták külső erővel megoldatni, ám a tárgyalások során kiderült, ez lesz a legkisebb gondjuk a jövőben. Ezért erre nem sok szót vesztegettünk, hiszen azonnal vállaltuk, volt rá szakemberünk, kölcsönbe is, állandó munkatársnak is. Tárgyalópartnerem akkor mesélte el, hogy már most fáj a feje amiatt, hogy néhány hónap múlva költözniük kell. Irtózott a várható felfordulástól, az előre nem látható gondoktól. Érdekes módon, mindenre gondolt, csak arra nem, hogy nem elég a gépeket átszállítani, azt is fel kellene mérni, hányan nem mennek velük. Miért ne jönnének? – értetlenkedett a vezér, és sorolta, mennyi mindent tettek a korábbi években azért, hogy jól érezzék magukat az emberek. Jó, de most lesz egy távolság, úgy 25-30 kilométer. Annak, aki idáig is bejáró volt, talán több. Ezt már nem mindenki vállalja… És elmondtam, milyen akadályozó tényezők adódhatnak…

A költözés miatt már amúgy is rosszul aludt a cégvezető, nem akart újabb terhet magára vállalni. Azt javasoltam, ezt is bízza ránk. Mi felmérjük, ki vihető át az új helyre, az ingadozók közül kik győzhetők meg, és a távozók helyére keresünk embert.

Megállapodtunk. A költözés miatti fluktuáció végül 20 százalék körüli volt. Ez átlagosnak mondható, bár a vezérigazgatót szíven ütötte ez a szám. Többet gondolt cége megtartó erejéről. Érthetően, hiszen odáig vonzó munkahelynek számított vállalata. A távolság azonban időt is jelent. Náluk nem jöhetett szóba otthoni munkavégzés, termelő munkánál ez nem működik.

Az átállás végül kalamajka nélkül lezajlott. Ők csak azt látták, hogy jöttek-mentek az emberek, folyamatosan új arcok tűntek fel, de ez nem akadályozta a termelés újraindítását. És akkor volt a lényeg. Élete egyik legjobb döntésének minősítette utólag is, hogy külső segítséget vett igénybe a munkaerő kezeléséhez. Erre már nem lett volna energiája. A termelés folyamatos fenntartása erőt próbáló feladat volt így is. De belátta: mindent nem lehet kapun belül, saját erőből megoldani. Szerencsénk volt, hogy a mi cégünk adhatta meg az erőt kímélő segítséget.