Lassan babonás leszek: nálam egy új kinevezéshez válság is jár. (Vagy nem jár, csak jön?) Így volt ez 2008 elején, amikor kineveztek a Magyar Posta vezérigazgatójának, és most sincs másként. Csupán a válságok típusa különböző.
Csodás május végi vasárnap volt, éppen pünkösd. Együtt ült a család az ebédlőasztalnál, szüleim is velünk, éppen szedtem volna ki a gőzölgő húslevest, amikor megcsörrent a telefonom. A kommunikációs munkatársam telefonált, hogy baj van. Hírét vette, hogy az egyik hetilapban a hét elején egy nagy leleplező cikk jelenik meg a milliárdos postai biciklitender visszásságairól. Mit lehet ilyenkor tenni? Én már bejelentett vezérigazgató vagyok, de az ügy jó részét nem ismertem részleteiben. Egy lehetőségünk maradt: gyorsan felkészülök, másnapra sajtótájékoztatót hívunk össze, amelyen részletesen ismertetjük a kerékpár-vásárlás részleteit. És bejelentjük, hogy tudomásunkra jutott az esetleges visszaélés híre, ezért teljeskörű vizsgálatot rendelünk el. Másnap még a csillárról is újságírók lógtak, Magyarország összes tv-je fontosnak tartotta, hogy saját tudósítást adjon erről az eseményről. Álltam a kérdések kereszttüzét, nem volt más választásom.
Az eseményt követő napon írtam alá hivatalosan is az új munkaszerződést. Azt hittem, innen már csak a dolgos hétköznapok jönnek, amikre nagyon vágytam. De nem… Tragikus hír érkezett: Mórahalmon rablótámadás volt, lelőtték egyik kollégánkat. Napokig gyászoltunk, újra és újra végig gondoltuk, mit tehetünk a biztonság terén… Összekapaszkodtunk, együtt könnyebben túljutottunk e lelki traumán.
Tíz év telt el azóta: idén január 29-én neveztek ki a BGYH élére. Nagyon szép és érdekes munka, sok lehetőséggel. Január 30-án jött az értesítés a Nemzeti Sportközponttól: a Dagály üzemeltetését visszaveszik tőlünk. Nem sok közöm volt a cég múltjához, de azt már tudtam, a Dagály és a BGYH szinte „összenőtt”, egyik ékkövünk volt, csapásnak éltük meg, hogy ezentúl nem mi üzemeltetjük. Emiatt és sok egyéb probléma miatt is új tervet kellett készítenünk. Akkor még nem tudtam, hogy február 9-én már nem ez lesz a legnagyobb gondom: akkor adtam ki az első vezérigazgatói utasítást, a koronavírussal kapcsolatban. És azóta még többet… Na, ezzel aztán tényleg nem számoltunk! Minden tervünk borult, azt sem tudtuk, mivel kalkulálhatunk egyáltalán, a fürdőket bezártuk, kérdéses még ma is a teljes újra nyitás dátuma. Válság a javából!
A legnagyobb bajok közepette furcsa dolgot észleltem: olyan emberi tartalékok jöttek a felszínre, amelyek „békeidőben” nem látszanak. A csapat összefogott, erőt mutatott. Ez jó érzés, együtt könnyebb túljutni az aktuális válságon. Mert a koronavírus ugyan gyengült, de a bajok maradtak.