Amikor fújni kezd a szél, van, aki kerítést épít, van, aki szélmalmot – tartja egy kínai mondás. Én a szélmalomépítők táborába tartozom.
Gazdasági igazgató voltam a 2000-es évek elején a jászberényi Aprítógépgyárban. Az akkori vezérigazgató, az egyik tulajdonos, rájött, a tulajdonosi és a cégvezetői munkát célszerű külön választani. Visszalépett. Pályázatot írtak ki. Egy másik tulajdonostárs jelentkezett – őt nem zavarta a két énje esetleges ütközése –, de szóltak nekem is, hogy többen támogatnának…
Pályáztam. Kis különbséggel, de nyertem. Sokan jósolták, hogy az ellenjelölt keresztbe fog tenni, mert bántja a vereség. Nem így történt és ezért tisztelem őt! Ott maradt addigi beosztásában, mind ahogy az elődöm is visszatért korábbi munkájához. A beosztottjaim lettek. Ez nem zavart, hiszen világos volt, tőlem „csak” annyit várnak, hogy tegyem nyereségessé a céget. Rám bízták, hogy egy erősebb „szélnél” hogyan védekezem: kerítéssel – azaz védem a termékeinket, piacunkat –, vagy szélmalommal, azaz nyitunk valami új felé.
Az Aprítógépgyár, amikor én a céghez kerültem 2003-ban, már az egyedüli nehézgépgyár volt itthon. Nagy tradíció, családok generációinak biztos munkahelye. A vérbeli gépészek, mérnökök remek dolgokat terveztek, amit meg is csináltak. Csak éppen azzal nem foglalkoztak, lehet-e ezeket nyereségesen értékesíteni. Nem lehetett. Költséges termékfejlesztés és marketing kellett volna, amire nem volt pénzünk. És mással is gond volt. Egyik újdonságunk egy olyan gép volt, amely lecserélt villanyoszlopokat tört össze. A gép különválasztotta a vasat és a betont. Kellett még egy nagy teherautó a szállításához, és sok-sok energia. Egy kiállításon megláttuk a japán párját: ugyanazt tudta, mint a mi gépünk, csak könnyebb volt, önjáró, és az energiafogyasztása töredéke a miénknek.
Váltani kellett. Egyedi nagy gépek helyett más gyártóknak készítettünk részegységeket. Nem mi terveztük, megrendelésre gyártottunk, annyit és olyat, amit a megrendelő kért. Megszűnt a kockázat, nem kellett reklámra pénz. „Csak” pontos, minőségi munkára volt szükség. A célom az volt, hogy a neves tervező és összeszerelő cégek vezetői rögtön ránk gondoljanak, ha megbízható beszállítót keresnek. A vállalat rövid időn belül nyereséges lett. Annyira, hogy egy finn cég meg akarta venni. Eladták neki. Én még egy darabig maradtam, kelet-közép-európai kontrollerként, de 2009-ben, a finn céget is elérte válság, megszűnt ez a pozíció. Szép korszak volt. A „szélmalom” jól működött.
A Kométánál újra a gazdasági ügyekért lettem felelős, de mostanra a stratégia és a kapcsolódó külkapcsolatok tartoznak hozzám. Más profil, más méretek és dimenziók. Egy egészen más történet, de a szél mindenütt fúj…