Szervezési és vezetési kérdésekkel foglalkozó egyetemi oktatóként sok gyakorló vezetővel kerültem kapcsolatba. Bár néhány évet leszámítva sohasem voltam hivatásos tanácsadó, időnként előfordult, hogy javaslatot kértek tőlem. Ezekből a munkákból rengeteget tanultam, de a legnagyobb örömet az okozta, ha valahol megvalósították a javaslataimat, még ha nem is mindet.
Az előző évszázad legvégén elsősorban vállalati szervezeti formákkal, szervezeti-működési modellekkel foglalkoztam. Sokat írtam és sok tanfolyamot tartottam a szervezetek fejlődésének modelljeiről, a nagyszabású átszervezések módszertanáról. Az egyik ilyen tanfolyamot egyszer szőröstül-bőröstül megvette a hazai informatikai piac egyik kiemelkedő vállalata, vagyis a tanteremben csak az ottani emberek ültek. Figyeltek, jegyzeteltek, jót vitatkoztunk. Pár hét múlva csengett a telefon az asztalomon: a cég igazgatója kérte, hogy látogassam meg. A technológiai piac szárnyalt akkoriban: a dotcom-válság előtt jártunk, a vevők rávetették magukat az újdonságokra, tömték magukba a „vasat”, a gépeket, a kapcsolókat, a kábeleket. Mégis, az általános optimizmus ellenére a levegőben már érezni lehetett a közelgő vihar szelét…
Hogyan kellene átszervezni a céget, hogy kibírja a nehezebb időket? – ezt kérdezték az irodában. Barátságos, de kemény emberek voltak, nem lacafacáztak: kaptam kábé egy hetet, hogy letegyek valamit az asztalra, és azt is kikötötték, hogy írhatok, de ne sokat, mert nem fogják elolvasni. Körülnéztem a cégnél, majd négy-öt oldalon, két-három rajz kíséretében megfogalmaztam az elképzeléseimet. Mivel az igazgató éppen külföldön volt, a titkárságára küldtem az anyagot. Pár nap múlva ugyanott érdeklődtem, hogy mi lett a javaslatommal. Mi lenne? – kérdeztek vissza. Be van vezetve. Az igazgató hazafelé tartva, valamelyik repülőtérről hazaüzent az embereinek, hogy kezdhetik a munkát, én pedig küldhetem a számlát, de előtte azért mondjam meg, mekkora összegre gondolok. Pénzről addig nem volt szó. Megmondtam, vita nélkül kifizették. (Lehet, hogy többet kellett volna kérnem?) Azt is mondták, hogy várnak még „finomhangolni, a részleteket kidolgozni.
Kis idő múlva elém tették azt a szervezeti ábrát, amit az én elképzeléseim alapján alakítottak ki. Minden stimmelt, csak egy furcsaság akadt: az ábrán az igazgató a saját kockáját nem legfelülre, a piramis tetejére, hanem a legaljára rajzoltatta. Üzenni akart ezzel a mérnököknek és a kereskedőknek: ti vagytok itt a legfontosabbak, mindenki másnak az a dolga, hogy a munkátokat segítse. Nekem, az igazgatónak is ez a dolgom.
Pár hónap múlva otthagytam az egyetemet, és elmentem hozzájuk dolgozni. Öt szép, igazán termékeny évet töltöttem velük. Megkedveltük egymást.