Még a múlt évezredben egy kép lógott a cég bejáratától jobbra. A kép színes másolóval készült, igen jelentős nagyítása miatt meglehetősen szemcsés volt. Egy térképet ábrázolt, az érthetetlen és lefordíthatatlan feliratok miatt úgy gondoltuk, ez talán Tirana térképe lehet.
A munkatársakkal – néha párjaikkal együtt – minden év októberében elutaztunk valahová, hogy a cég születésnapját közösen megünnepeljük. Pénteken indultunk, és vasárnap estére értünk haza. Egy idő után az úti célt titokban tartottuk, az érdeklődőknek csak rámutattunk a képre: Tiranába megyünk! Mint mindig.
Tiranát, persze, sohasem sikerült elérnünk. Helyette voltunk Salzburgban, Prágában, Krétán, Máltán, Antalyán, Tuniszban, Portorozsban, a Csorba tónál, meg igen sok, izgalmas és szép helyen.
A krétai utazást megelőzően – saját költségén - hattagú delegáció utazott ki Herakleonba, hogy előkészítse az igazán grandiózusnak ígérkező ötödik születésnapunkat. Készítettek is egy videót, amit az út előtti héten nézhettünk meg. Pompásabbnál pompásabb dolgokat láttunk: egy emeletes vaságyakkal berendezett tömegszállást felfeslett matracokkal, betört ablakokkal, egy buckás bitumen sportpályát törött kosárlabda palánkkal, kapirgáló varjakat egy szemétdombon... Ennél csábítóbb beharangozásra nem is számíthattunk.
Amikor a charter gép felszállt Ferihegyről, kiosztottuk a programfüzeteket: Kréta egyik luxushotelje várt minket, szobánként külön medencével, elképzelhetetlen luxussal!.A születésnapi vacsora parti azonban felemás elégedettséget hozott. A társaság kétharmada ruhástul beugrott a medencébe, a vonakodókat megpróbálták bedobni a vízbe, ruhástul, lábgipszestül, telefonostul, útlevelestül.
Másnap kétféle véleményt lehetett hallani. Az egyik szerint az ünnepély fergeteges, felejthetetlen volt. A másik csoport súlyosan elítélte a történteket, de számukra is felejthetetlen maradt az út. Woody Allen mondása jutott az eszembe: egy orgiába vagy be kell szállni, vagy el kell menni onnan, de nézőnek maradni nem lehet…
Azóta is minden évben közösen megünnepeljük a születésnapunkat. Már nem engedhetjük meg a külföldi luxust, de tartottunk már ökörsütést, gokart versenyt, vagy éppen egyszerű, diszkós hétvégét.
Tiranába is eljutottunk. Én 2012-ben kereshettem fel Albániai projektjeinket és partnereinket. (Azóta nyolc projektünk is volt ott.) A régi térképről persze, semmit nem ismertem fel, de megtudtam, hogy az utcákon legtöbbször nem számozzák a házakat – legalábbis az itthoni rendszernek megfelelően.
A térkép a cég költözései során elveszett. Talán valamelyik munkatársam hazavitte emlékül. A régi „tiranai” utak emléke alapján szeretném, ha visszatérnének azok a régi, szép idők! Sajnos, reménytelenül álmodozom. De álmodozom…