Amikor az első gyermekemmel voltam állapotos, az utolsó pillanatig dolgoztam. Jól éreztem magam, szerettem a munkát. Az akkor még nagynevű Arthur Andersen világcég magyar vállalatánál privatizációs tranzakciókban vettem részt, irányítottam, szerveztem. Ezért is jöttem ide az USA-ból, mert tudtam, itt izgalmas társadalmi átalakulás részese lehetek, üzleti oldalról.
Pénteken még dolgoztam, a hétvégén már megvolt a baba. Nem terveztem hosszú távollétet a munkából, amerikai módra, 2-3 hónapot szántam az otthonlétre, utána a mamám segítségével már visszatértem volna dolgozni. Alig voltam otthon pár napot, amikor felhívott az R.J. Reynolds cég regionális igazgatója, és közölte: azt szeretné, ha nem az Arthur Andersenhez mennék vissza, hanem hozzájuk, gazdasági igazgatónak. Felhívta a főnökeimet is, hogy ne vegyék zokon, ha „átcsábít” az akkor alakuló magyar vállalatukhoz. Mi akkor már több hónapja együttdolgoztunk, dohányipari privatizációban, jól ismertük egymás munkastílusát személyiségét. Örültem, hogy jelentkezett, hogy elismerte teljesítményemet. De azért megkérdeztem: tudja egyáltalán, hogy én most szültem? Párnapos a kisfiam, és néhány hetet még otthon töltenék vele… Mindent tudott, semmin nem csodálkozott. Sőt, a lehető legnagyobb természetességgel, tört angolsággal kijelentette: „Nem gond, ha a gyereknek a melledből tejet akarsz adni, ezt az irodában is lehet”. Vidám ember volt, laza, könnyed, görög. Soha nem zavarta, ha egy-egy szót nem tudott angolul, körülírta. Aztán a mi dolgunk volt, hogy megfejtsük. Megértettük egymást.
A telefonon még hosszan beszélt arról, hogy csak velem tudja elképzelni az új cég pénzügyi rendszerének, szervezetének felépítését. A gyereknek közben „tejet adtam a mellemből”, ő meg csak beszélt, beszélt. Jó volt hallgatni. És azt érzékelni, hogy kismamaként is teljes értékű munkaerőnek látott. Sőt! Vezetői állást kínált! Nekem, a párnapos kisbaba mamájának!
Elfogadtam az ajánlatát, s pár hónap múlva már az új helyre mentem dolgozni. Nem csalódtam benne. Ha szoptatnom kellett, hazamentem. Ez így volt természetes. Inkább a többi férfi kolléga jött zavarba, amikor értekezleten azt kértem, vegyük rövidre a beszélgetést, mert közeledik a szoptatás ideje. Ilyenkor elpirultak, vagy szégyenlősen maguk elé néztek. Ehhez nem szoktak hozzá.
Aztán e cégnél átszervezés volt. Az én kedves „görögöm” máshova került. A vállalatnál én elvégeztem a munkát. Más feladatra vágytam. A dohányiparból ki akartam jönni, gazdasági teendők helyett az üzletfejlesztés érdekelt már. S amikor ilyen állásajánlatot kaptam, elfogadtam. De azóta is nosztalgiával gondolok vissza arra a munkahelyre. Igen, ilyen egy gyerek-, meg családbarát hozzáállás.