Időben szabályoztuk cégen belül az adatkezelést. Így azt is, mit adhatunk ki telefonon, mit csak személyesen, és mi az, amit egyáltalán nem. Így amikor „élesben” kellett alkalmazni a szabályokat, egy pillanatig sem volt kétséges, mit kell tenni.
Csörgött a mobilom, egyik ügyfelünk cégének új tulajdonosaként jelentkezett be a telefonáló. Bár tudtam, hogy a szóban forgó vállalkozást már jó ideje próbálják eladni, mégis meglepett, hogy nem az addigi partnerünk jelezte ezt a változást. Ennél még meglepőbb volt, hogy az erőteljes férfihang arra kért, hogy adjam át a rendszereinkben tárolt és feldolgozott ügyféladatokat neki, az új tulajdonosnak.
Az agyamban bekapcsolt a vészcsengő, jelezvén, itt valami nem stimmel. Mivel ritkán mondok nemet valamire anélkül, hogy tájékozódnék a témában, kissé kimérten, de rendkívül diplomatikusan és udvariasan jeleztem, hogy ennek természetesen semmi akadálya, ám tartsuk be a szabályokat. Mielőtt bármilyen bizalmas adatot is kiadnék, előtte kérem a tulajdonosváltást igazoló cégbírósági végzést. Sőt, fontos lenne találkoznunk is, hogy azonosíthassa magát személyesen. Bizonyára megérti – tettem hozzá –, hogy tudnom kell, valóban jogosult-e arra, hogy a kért adatállományhoz hozzáférjen.
Úgy gondoltam, ezek érthető, racionális kérések. Emberünk azonban másként látta. Megdöbbent, hirtelen csend lett a vonal másik végén. Aztán támadásba lendült, szó szót követett, a vita elfajult. Annyira, hogy a végén csöppet sem választékos kifejezéseket használva jelezte, ne kötözködjek vele, mert megbánom. Ismeri a családomat és esetleg baj érheti őket – mondta fenyegetőleg. Átfutott rajtam a félelem, de megőriztem lélekjelenlétemet, és erre már nem válaszoltam semmit. Mivel más kiutat nem láttam ebből a helyzetből, ezen a ponton egyszerűen megszakítottam a hívást.
Bár még zaklatott voltam, azonnal felhívtam az előző tulajdonost, akit jól ismertem, és elmeséltem neki a történetet. Ma is sajnálom őt, mert nem győzött szabadkozni, kellemetlenül érezte magát és ő kért elnézést. Az nem derült ki, hol tartottak a cég eladásával. Valószínűleg sehol, mert pár hónap múlva már arról hallottam, hogy felszámolják a vállalkozást. Az otromba telefonáló valószínűleg csak egy vevőjelölt volt.
A fenyegetésből szerencsére semmi nem lett. A családomat nem érte atrocitás, de volt néhány álmatlan éjszakám a történtek miatt. Azóta is sokszor eszembe jut e rémálomszerű történet. Nem értem, mi szükség volt a zsarolásra, a durva fellépésre. Már összeesküvés-elméleteket is gyártottam. Egyik szerint talán csak így tesztelte valaki, mennyire vagyunk megbízhatóak, hogyan kezeljük az adatokat. Ha így lett volna, akkor ezt a próbát biztosan kiálltuk