Jelenlegi hely

Elbukott a bizalmi próbán

Gáspár Tamás, a Domoferm Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója
Gáspár Tamás, a Domoferm Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója
„Megkérdeztem, honnan vette a téves információt. Hímezett-hámozott, végül nem mondott semmit…”

 

Frissen kinevezett vezető voltam, amikor megismerkedtem egyik konkurensünk igazgatójával, aki egyébként szakmánk elismert tekintélye. Szó szót követett, s megállapodtunk abban, hogy 2-3 havonta egyszer együtt ebédelünk, ahol a szakmáról, a piaci trendekről beszélgetünk, és minden másról is, ami a munkához tartozik.

Kedveltem ezeket az ebédeket. Beszélgetőtársam idősebb, tapasztaltabb vezető volt nálam, sokat tanulhattam tőle. Ő meg talán a fiatalos lendületet, a másféle látásmódot kedvelte bennem, így mindketten profitálhattunk ezekből a találkozókból. Saját üzleti dolgainkról nem esett szó, hiszen mégiscsak versenytársak voltunk.

Egyik alkalommal azonban kicsit őszintébbre, közvetlenebbre sikerült a társalgás. Az oldottabb hangulatban megnyíltam, s egy kellemetlen belső ügyünkről meséltem neki. Akkoriban a könyvelésünk egy hibát követett el, aminek következménye egy százmilliós eltérés lett a valós és a könyvelt tételek között. A hibát időben észrevettük, korrigáltuk, de volt egy kis belső izgalom emiatt. Túl voltunk rajta, de engem még foglalkoztatott, hogyan lehet elejét venni az ilyenfajta tévedésnek. Talán ezért is beszéltem neki erről…

Pár nap múlva felhív egy törzsvásárlónk, hogy hallja, engem hamarosan elküldenek a cégtől, mert százmilliós hiány van a vállalatnál. Talán még sikkasztott is valaki… Megnyugtattam, ha így lenne, én biztosan tudnék róla. De azért megkérdeztem, honnan vette ezt a téves információt. Hímezett-hámozott, végül nem mondott semmit. A következő nap újra hívtak: mi van velem, még ott vagyok a cégnél? Miért, hol lennék? – kérdeztem vissza, és ismét csak az derült ki, hogy valaki azt terjeszti rólam, hamarosan lapulevelet kötnek a talpamra, egy százmilliós eltérés miatt. Addig-addig beszélgettünk ezzel az ügyféllel, míg kibökte, kitől hallotta mindezt. A beszélgetőtársam kollégáihoz vezettek a szálak.

Rögtön felhívtam és számonkértem, miért terjesztenek valótlan híreket, hiszen ő pontosan tudja, nem ezt meséltem neki. És egyáltalán: miért adja tovább a köztünk elhangzó információkat? Eszmecserénk pont azért lehetett őszinte, mert tudtuk, köztünk maradnak az elhangzottak. Addig tartottuk magunkat ehhez a megállapodásunkhoz. Először tagadta, hogy ő elmesélt volna bárkinek bármit is. Aztán kibökte: talán egyik kollégájának mondott valamit, ő meg tovább. Így torzulhatott a tartalom.

Megtanultam a leckét: a szakmai beszélgetésről ezután sem mondtam le, de már nem vele elemeztem a piacot, a trendeket. A bizalom elveszett. Ettől kezdve kínosan ügyelek, hogy még jó hangulatban se áruljak el belső információkat. Bízom az emberekben, de már látom, nem szabad megkísérteni őket… Még kiderülhet, hogy elbuknak a bizalmi próbán.