Értékesítési vezetőként csatlakoztam 2009-ben a Shell magyarországi cégéhez. A hozzám tartozó csapatban beindítottunk egy tanulási folyamatot, ahol én coacholtam a munkatársakat. Jól ment a közös munka, fogékony volt a csoport az új módszerekre. Egyetlen fiút kivéve. Bármit mondtam, mindenben csak a negatívumot látta, vagy védekező pózba merevedve azt magyarázta mit miért ne… Próbáltam többet dicsérni, de annak nem láttam értelmét, hogy ne mondjam el, ha valamin javítani kellett. Egy évig kínlódtunk. Önvizsgálatot tartottam, mit csinálhatnék másként. Értékes kollégáról volt szó, nem szerettem volna elveszíteni a motivációját. Ráadásul úgy érzékeltem, megvolt a jó szándék mindkettőnkben, hogy ezen változtassunk,de nem jutottunk egyről a kettőre. Ő nem értette, mi bajom van a hozzáállásával, én nem értettem, hogy lehet mindenben a negatívumot látni.
És akkor adódott egy ötlet. Jött az értékesítésre egy új munkatárs, akit ugyancsak szerettünk volna képezni. Erre a kollégára bíztam. Kíváncsi voltam, mit csinál, ha esetleg hasonlóan ellenállást tapasztal. Bejött a terv. Nemsokára jelezte, megértette, mi volt a bajom. Ő is kitette a lelkét, magyarázott, segített, de a jó szándéka ellenére az ő visszajelzései is védekező reakciót váltottak ki. És attól kezdve a mi munkakapcsolatunk is rendeződött. Konstruktívan fogadta a visszajelzéseket, a kritikát is. A teljesítménye látványosan javult. Ez a tapasztalat az én személyes fejlődésemet is segítette. Rávezetett arra, hogy a türelem és odafigyelés, a munkatársak fejlődésére fordított energia a legjobb befektetés. Vagyis: happy end lett e történet vége.
Csakhogy… Nem sokkal e kellemes kimenet után értesítést kaptunk, hogy ugyancsak ő a cégautóval túllépte a közúti közlekedésben a megengedett sebességet. A vállalatnál a közlekedési szabályok betartása deklaráltan fontos. Ez beletartozik a cégkultúránkba, az emberélet ilyetén óvása alapérték. Ő sem vitatta, hogy hibát követett el. A figyelmeztetés nem maradhatott el. Ám utána úgy döntöttünk, az ő feladata lesz a magyar cégen belül a közlekedésbiztonági kultúra fejlesztése. Amolyan kijelölt közlekedésbiztonsági nagykövetnek neveztük ki. És a csoda megint bekövetkezett. Valóságos mozgalmat indított el, a közlekedési kultúra erősítéséért, az élet védelméért. Sok jó ötlete volt, aktivizálta, megmozgatta az embereket.
E kollégám azóta már középvezetőként dolgozik a vállalatnál. Örülök, hogy így alakult. Egyrészt sikerélmény adott nekem, hogy nem tévedtem, amikor egy éven keresztül kerestem a hozzá illő „kulcsot”. Másrészt a vállalat is jól járt: egy remek munkatársat és a biztonságot, az élet védelmét előtérbe helyező vállalati kultúrát kapott. Ez már dupla happy end.