Hirtelen két leányvállalat igazgatója is lettem. Először csak Magyarországon, majd pár év múlva Horvátországban. Karrierem nagy lendülettel ívelt felfelé. A megállapodás után nem sokkal a horvát céghez kellett utaznom. Az anyavállalattól akkor közölték velem, hogy első feladatként ott az összes dolgozónak fel kell mondanom, mert felszámolják a céget. Mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon…! Azt se tudtam, mit tegyek. Tiltakozzak? Erről nem volt szó… De már jogilag én voltam az ügyvezető. Ha becsukják, akkor ezt nekem kell végigvinnem.
Elutaztam Zágrábba. Az ottani dolgozók úgy tudták, bemutatkozni megyek. Ott álltam nyolc emberrel szemben, feszengve, zavarban, és senki szemébe nem néztem. Elhebegtem, hogy amit most teszek, arról én is csak pár órával korábban értesültem... Én tényleg csak bemutatkozni akartam, de kiosztottam a felmondó leveleket. Azt a döbbenetet, a rémült arcokat máig nem felejtem el. Majd izzó gyűlölet áradt felém. Ha ezek a pillantások ölni tudtak volna, én biztosan halott lennék…
A horvát céget nem felszámolták, csak befagyasztották a működését. 2010-ben ez várt a magyarra is, amikor a válság itt is tarolt. Hiába szerveztük ide két évvel korábban a kelet-közép-európai leánycégeket kiszolgáló központi raktárt, a központi döntés értelmében az összes leányvállalatot felszámolták. Itt harminc alkalmazottnak kellett felmondanom. Egyedül maradtam, a két, már csak papíron létező cég vezetőjeként, valójában kereskedőként. Pocsékul éreztem magam. Nem tetszett, ahogy az anyavállalat bánt az emberekkel. Bábnak tekintettek engem is: megfizettek, de elvárták, hogy elvégezzem a piszkos munkát…
Ráadásul a kiépített központi raktár egyre jobban működött. És akkor egyetlen tollvonással oda a több éves munka? Nem éreztem helyesnek e döntést, láttam benne a piaci lehetőséget. Az anyavállalat egy külső nagykereskedőt akart megbízni termékei forgalmazásával, én viszont úgy véltem, erre én is képes lennék. Tudtam, tőlem ezt nem fogadnák el, ezért mást kellett megkérnem a cégalapításra. Mindenben segítettem, de nekem még maradnom kellett. Tudtam, nem sokáig kellek már, de kivártam a kb. egy évet, amikor karácsony előtt nekem is felmondtak. Nem hiszem, hogy akadt még egy ember, aki ennyire örült volna, hogy kirúgják. Mintha egy szörnyű rémálomból ébredtem volna fel…
Ezután átvettem a céget. Saját márkákat építettünk, innovatív, új termékeket hoztunk be a piacra. S ami a lényeg: a magam ura lettem. Ezer négyzetméteres raktárba költöztünk, megszerveztük a cégszerű működést, összeállt a csapat. Én főleg stratégiával foglalkozom, és szárnyalok… Néha azonban eszembe jut a korábbi rémálom. Olyankor megcsípem magam, és gyorsan felébredek. Az már a múlt. Elmúlt.