A rendszerváltás előtti évek próbára tették a vállalatok kreativitási képességeit. Sok minden hiányzott, ám a fantázia nem. A divatszakmában fontosak az apró kiegészítők, amivel meg lehet „bolondítani” egy egyszerű ruhadarabot is. Nem volt egyszerű a szükséges kellékek beszerzése. Néha azonban a szerencse mellénk szegődött.
Sosem felejtem el azt a divatvásárt, ahol óriási sikere volt egy tigris mintájú, szitanyomott pólónknak. Akkoriban nagyon tetszett nekem az állatminta textilen alkalmazva, amely azóta is gyakran visszatér egy-egy szezon vezető divatmotívumaként. Önmagában azonban az egyszínű szitanyomás
nem volt elég hatásos. Úgy véltük, valamivel fel kell dobni a képet. A főutcánkon akkoriban volt egy kis rövidáru bolt, Röltex, ott találtam meg a fél centiméteres, pici üvegcső-gyöngyöt, amivel nagyon jól fel lehetett díszíteni a tigrispofát. Varrtunk 22 db gyöngyöt a szemére, a bajuszára, a szemöldökére, saját kútfőnkből merítve a forma kialakítását. Elégedettek voltunk az eredménnyel.
A pólót először a belföldi piacnak mutattuk be, ahol meglepetésünkre, azonnal több ezer darabos megrendelést kaptunk. Ez önmagában óriási rekord volt. Ezután következett NDK-ban a lipcsei bemutató, ahol ebből az egyetlen modellből 70 ezer darabot adtunk el. A szakma jelenlévő képviselői némi irigységgel gratuláltak. Ilyen rekordot se azelőtt, se azóta nem értünk el.
Eljött azonban a gyártás időszaka. Akkor estem kétségbe, amikor belegondoltam, honnan fogjuk ezt a hatalmas mennyiségű gyöngyöt beszerezni? A 70 ezer darab pólóra ugyanis másfél millió gyöngyöt kellett rávarrnunk. Külkereskedőinktől megtudtuk, hogy a gyártó Csehszlovákiában, Jablonecben található.
A Kunszöv személygépkocsijával útra keltünk hát, hogy közvetlenül a gyárból megvegyük a milliós tételt. Azt hittem, csillogó-villogó, gyönyörű termeket, elegánsraktárakat találunk ott, hiszen a gyöngyeink is ilyenek voltak. Ehelyett hosszú folyosókon, vasládákban, vashordókban tárolták a „kincseket”. Szerencsére, a mi gyöngyünkből is volt elég. Felvásároltuk a készletet, kifizettük, bezsákoltuk, s már indultunk is hazafelé. A határon úgy jöttünk át, hogy a vámosok kérdésére – mit hozunk az autóban – mondtuk, hogy három zsák gyöngyöt, Jablonecből. Tetszett nekik a válaszunk, meg is jegyezték, milyen vicces kedvünk van. Így simán átjöhettünk a határon, pedig nem volt szabályos a szállítmány behozatala ilyen formában. Akkoriban az export-import szigorú engedélyhez kötött volt, nagyon merev szabályokkal. Megúsztuk!
Innentől kezdve felgyorsult a tempó: aki csak tudott, tűt fogott a kezébe, és hónapokon át gyöngyöt varrt a Kunszövben. Fantasztikus teljesítmény volt!