Pályám elején kivételes fejlődési lehetőséget kaptam a sorstól: külföldi főnök érkezett a cégem élére elsőszámú vezetőnek. Közvetlen beosztottjaként alkalmam nyílt angoltudásom pallérozására, az üzleti nyelv elsajátítására. Aki ugyanis a magyar oktatási rendszerben tanulja a nyelvet, minden nyelvtani szabályra emlékszik, de ez inkább tovább frusztrálja a megszólalásban, ha egy külföldivel kell beszélgetnie pályája kezdetén.
A siker egyik titka a taníthatóság, tanultam nagyapámtól, így átlendülve a kezdeti szorongásomon, kerestem az alkalmat és a lehetőséget minden formális és informális eszmecserére. Megállapodtunk a főnökömmel: én angolt szeretnék gyakorolni, ő pedig a magyarokra kíváncsi. Segítünk egymásnak. Ezt követően sokszor kötetlenül is beszélgettünk, és megtisztelőnek éreztem, hogy a magyar kulturális szokásokat ismertetve támogathattam beilleszkedését.
Ezeken a beszélgetéseken az ő szemüvegén keresztül, kérdései tükrében felismerhettem néhány, egy külföldi számára szokatlan vagy érdekes szokásunkat, beállítottságunkat. Ő hamar rájött, hogy a munkatársak motiválása, a cég stratégiai célkitűzéseinek megismertetése és a kollégák elkötelezettségének növelése céljából érdemes a magyar nyelvvel közelebbről megismerkednie. Szorgosan és lelkesen tanult. Gyakran elmesélte, miről tanulnak, és szerinte milyen nehéz és logikátlan a nyelvtanunk.
Egyik nap a folyosón találkoztunk, és kérte, menjek be hozzá. A tanára azt a feladatot adta, hogy figyelje, hallgassa a beszélgetéseket, még ha nem is érti. Azt kérdezte, mit jelent a következő kifejezés: „Az a baj, hogy…” Először nehezen értettem meg tört magyarságát, de másodszorra összeállt a kép. Lefordítottam, de rögtön érdeklődtem, miért olyan fontos ez hirtelen? „Tudod – jött a válasz – hallgatom a beszélgetéseket, és azt vettem észre, hogy az irodában a legtöbben evvel kezditek a mondatot.” Meglepődtem. Ez nem tűnt fel addig, így én is elkezdtem figyelni.
Onnantól kezdve – mint mindenki, aki mondjuk, autót akar vásárolni, s nézi az autókat az utcán – ki volt hegyezve a fülem „az a bajra”. Nem volt nehéz dolgom. Valóban, egyre többször hallottam és rádöbbentem: a szavak ereje létezik. Ha így indítunk, panaszkodunk. Előrevetítjük a kudarcot. Kifogást keresünk. Magyarázkodunk.
Már régen nem dolgozunk együtt akkori főnökömmel, de a mai napig hálás vagyok neki ezért a felfedezésért. Én azóta sosem kezdek mondatot azzal, hogy az a baj… Kollégáimat és vezetőtársaimat is arra buzdítom, ne kezdjék így a mondatot, a beszélgetést. Helyette a megoldandó feladat, az izgalmas kihívás szerepel a szótáramban. Úgy látom, ez hatásos. A szavaknak tényleg ereje van.