Jelenlegi hely

A 346 napos csoda

Nyúl Sándor, a Gránit Pólus Zrt. igazgatóságának elnöke
Nyúl Sándor, a Gránit Pólus Zrt. igazgatóságának elnöke
„Azt a mondatot, hogy ’ezt nem lehet ennyi idő alatt megcsinálni’, tilos volt kimondani. De még gondolni sem volt szabad rá…”

 

Két éve ment el Demján Sándor. Barátom, főnököm, példaképem, üzlettársam. Igazi vállalkozó, teremtő ember volt. Kivételes adománya a sorsnak, hogy 45 éven át társa lehettem, közelről megtapasztalva, mit jelent az, ha valaki kreatív, nem ismer lehetetlent. Mellette hinni kellett a csodákban, hogy azokat mi megvalósítjuk. És így is történt. Számomra az egyik ilyen csoda a Westend (City Center) megépítése volt. Az alapkő lerakása után 346 nap alatt elkészült és megnyitott!

Minden az emberen múlik – vallotta Demján Sándor. És ha az előkészítés is alapos, akkor bármi megvalósítható. Bruttó 200 ezer négyzetméter beépítéséről volt szó a városközpontban. A hatóságoktól kemény feltételeket kaptunk: 17 ezer négyzetméteres zöld felületet kellett biztosítanunk, és 1700 parkolót. Egy gyönyörű tetőkert lett a megoldás, és háromszintes parkoló a sínek fölött Aztán kiderült, az épület homlokzata túl hosszú. Terveztünk bele egy lesüllyesztett keresztutcát. Mindenre volt megoldás.

Amikor ezen túljutottunk, a 400 bérlővel szintén meg kellett alkudnunk. Csak ezután kezdődött az építkezés, három műszakban, erőltetett tempóban, pontosan ütemezve, nehezített koordináció mellett. Az elhúzódó előkészítés miatt 19- re lapot kellett húzni, ha a karácsonyi szezont meg akartuk nyerni.

Volt, hogy 300 kivitelező dolgozott a bérlők vállalkozóival versengve az épületen. Sándorral a finisben naponta többször végigmentünk a projekten, 10 kilométereket gyalogolva. A személyes jelenlét, a karizma erőátvitelként működött, a naponta, óránként adott visszacsatolás ösztönző volt. A nagyon feszes határidő munkatársainktól teljes lojalitást, a céllal való azonosulást kívánt. Azt a mondatot, hogy „ezt nem lehet ennyi idő alatt megcsinálni”, tilos volt kimondani. De még gondolni sem volt szabad rá. A „nem lehet” szóösszetétel felmondási indoknak számított. Az igazi csoda létrejött: a projekten dolgozó 3000 ember fanatikusan hitte, akarta, megmutatta, hogy igen, a lehetetlen is lehetséges.

És még így is adódtak meglepetések: a nyitás előtt két hónappal csődbe ment az a cég, amely az korlátokat szállította volna. Gyors váltás: Ausztriában kötöttünk le különleges kapacitást, persze, megfelelő felárral. Ám a november 12-re kitűzött átadás nem sérülhetett.

A megnyitó napján hajnalban mentem a Westendbe. Zuhogott az eső. A szálloda tetején villogó ívfény árulkodott arról, hogy egy munkás még hegesztett. Ez a kép belém „égett”. Szimbólummává vált az összefogásnak, az emberfeletti teljesítménynek, és a hatékony „erőátvitelnek”.

A megjelölt határidőben megvolt az átadás. Demszky Gábor főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. Demján Sándor és a csapata akkor megdicsőült. Megérdemelten!