Jelenlegi hely

Vesztettünk, megbékéltünk, kitartottunk, nyertünk

Vég Ottó, a 3rdGEN alapító társtulajdonosa
Vég Ottó, 365 üzleti történet 2.
„Volt nagy sírás-rívás, sokan kiakadtak, felháborodtak, hosszan sorolták, mennyit dolgoztunk, mi mindent tettünk az elmúlt években ezért a cégért”

 

Szörnyű érzés ügyfelet elveszíteni. Ha egy régi, nagy partnerről van szó, akkor megrendítő lehet egy ilyen váltás. Lelkileg is, üzletileg is nehéz kezelni ezt a helyzetet, és a nagy elkeseredésben akár meg is sértődhet az ember, méltatlannak érezve a vereséget. Ám ha ezen túl tudunk lépni, akkor nyertesként is kikerülhetünk a vesztes szituációból.

Valami ilyesmi történt velünk pár évvel ezelőtt. Sok évig partnerünk volt az egyik nagy nemzetközi autóipari vállalat, az együttműködésünk mély, nagy volumenű volt. Az évek alatt szinte összenőttünk, magunkévá tettük az ő gondolkodásukat. Ám ahogy lenni szokott a multi cégeknél, időnként új tendert írnak ki, azaz újra pályázni kell a korábbi munkára. Így volt ez ennél a cégnél is, ám a tender nemcsak a magyar piacra szólt, hanem globálisan az egész nemzetközi vállalat működési területére. Magyarország, s az itteni egység kis pont volt a nagy egészben, de azért reménykedtünk. A korábbi munka alapján joggal…

Aztán… Vesztettünk. Volt nagy sírás-rívás nálunk, sokan kiakadtak, felháborodtak, hosszan sorolták, mi mindent tettünk az elmúlt években ezért a cégért. Aztán jött a sértődés, a bosszú gondolata, „ha ők így, akkor mi is így”, de szerencsére hamar túljutottunk ezen a negatív fázison. Mert mi is történt valójában? A nemzetközi tenderen mi keveset számítottunk, de attól még itthon, az itteni céggel jó volt a sok éves együttműködés. Miért rontanánk ezt el utólag? A mi munkatársaink szívesen dolgoztak velük, s ők is velünk. Ezeket a személyes kapcsolatokat egy vesztes tender nem írhatja felül egyik napról a másikra. És aztán ott vannak a kötelezettségek, sok jogi feladat akad egy ilyen nagy értékű, hosszú kapcsolat lezárásánál. Miért tennénk ezt haraggal, miért „tartanánk be” csak azért, mert vesztettünk? Miért rúgnánk fel a korrektség alapelvét, ha mindig eszerint dolgoztunk? Ahogy ezt végig gondoltunk, ha volt is bennünk tüske, sikerült megszabadulni tőle. Végig csináltuk az elválást, a legkorrektebb módon, a legjobb kollégák részvételével

És a kijózanodás, megbékélés szakaszában helyreállt a lelki békénk is. Mintha mi sem történt volna, minden rendezvényünkre meghívtuk munkatársaikat, minden ágazati elemzésünkből küldtünk nekik is, ahogy azt a múltban tettünk. Így gyorsan elment a négy év, amikor következett a szokásos globális tender. És ezúttal mi nyertünk! Szinte ott folytathattuk, ahol korábban abbahagytuk. Az emberi kapcsolatok kiállták az idő próbáját. Olyannyira, hogy azóta bár többen már máshol dolgozunk, a bevált és elismert szakmai kapcsolat okán más színekben is újra együtt dolgozunk. Vagyis a kapcsolat, a bizalom, a tisztességes munka, a remek teljesítmény mindent felülír. Az üzletben ezek a legfőbb értékek.