Mindig örömmel találkozom személyesen partnereinkkel, de ezt az ismerkedést szívesen kihagytam volna.
Indulásunk után néhány hónappal történt. Egyik budai szépségszalonban férfi masszőr, Ákos, kínált a Brigád oldalán egyórás masszázst fél áron. Már az eredeti ár is méltányos volt, de fél áron szinte ellenállhatatlan. Pörgött is a bónusz-eladásokat jelző számláló. Aztán Ákos összekülönbözött a szalon tulajdonosával, és kénytelen volt áttenni székhelyét egy mutatós szalonból a Ferencváros egyik bérházának harmadik emeleti lakásába, ahol egy ablaktalan, levegőtlen cselédszobában állította fel a masszázs asztalát.
Elindultak a panaszos levelek és hívások: a vásárlók nem ilyen környezetre számítottak, a képeken egy szép budai szalon volt látható. A masszőr személye sem volt túl bizalomgerjesztő: a kemény, sok órás munkavégzés alatt a levegőtlen szobában erős izzadságszag terjengett. Bajban voltunk: addig ilyen eset nem fordult elő a praxisunkban. Végül levettük az ajánlatot az oldalról. Ákossal közöltük, hogy megszakítjuk vele az üzleti kapcsolatot…
Néhány nappal később kopogtak az ajtómon, irodavezetőnk ijedten, tágra nyílt szemmel, szinte suttogva közölte, hogy látogatóm van. Izmos, harminc körüli férfi lépett be határozottan, tekintetében leplezetlen ellenszenv, áramütésnek beillő kézfogása rosszat sejtetett. Neve hallatára beugrott, ki is ő. Ákos, a letiltott masszőr. Belülről kulccsal ránk zárta az irodát. Határozott mozdulattal két széket állított közel egymással szemben (addig csak filmekben láttam ilyet, ahol az egyik szereplő mindig le van kötözve), és az egyikre rámutatott, foglaljak csak helyet.
Feszültségtől fojtott hangon belekezdett: tisztességtelenek vagyunk, nem volt jogunk levenni az ajánlatot az oldalról, ő igenis el tudja látni a munkáját, szüksége van a kiesett bevételre. Két kezét ökölbe fonva idegesen rázogatta a térdét. Éreztem, hajszál választ el attól, hogy maradandó sérülést okozzon nekem.
A félelmem ekkor hirtelen átváltott részvétbe: ott ült előttem egy kiérdemesült sportoló, aki elvégzett egy masszázstanfolyamot, és munkáját nem mint segítő-gyógyító ember, inkább mint kétkezi melós végezte, darabszámra dolgozott. És most kvázi „kirúgták.”
Szinte könnyek között kérdezte: most mit csináljak? Hogy fogok megélni? Aztán én jöttem: együtt érzek vele, de mondja meg, ő mit tenne a helyemben egy felfutó cég vezetőjeként, aminek nyolcvanvalahány(!) versenytársa van, amelyik most építi a márkáját, s ahol a legfontosabb a vásárlók véleménye? Ritka pillanat volt: átéreztük a másik helyzetét - ő a megélhetésért küzdött, én új cégünk fennmaradásáért. Nem barátként, de megenyhülve váltunk el.