Jelenlegi hely

Üzenet a pesti rokonoktól

Samu Tímea, a JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatója
Samu Tímea, 365 üzleti történet
„A mosolyunk, amellyel átvettük a pendrive-ot, nem volt őszinte”

Pályám során dolgoztam már ízig-vérig multicégnél, és persze bizonyos értelemben ez most sincs másként. A világ vezető out-of-home médiavállalata több mint 80 országban van jelen, mi ez hát, ha nem multi? Nos, ez egy kétségtelenül nagyra nőtt családi vállalkozás. A nehezen kiejthető cégnév mögött ugyanis a Decaux család bújik meg: az alapító Jean-Claude Decaux volt, akinek ma a fiai irányítják a vállalatbirodalmat. Hiába foglalkoztat világszerte több, mint 13 000 embert és szólít meg reklámfelületeivel 410  milliót, a JCDecaux ma is őrzi a kis családi cégekre jellemző értékeket.

 

Ezzel kapcsolatos az én történetem, amely a vállalat megalapításának 50. évfordulójának alkalmából két évvel ezelőtt Párizsban rendezett nemzetközi konferenciához kötődik. Mivel a mi budapesti irodánkban is családias a hangulat, a kollégák úgy gondolták, hogy a nagy napra készítenek egy zenés videoüzenetet, amelyen ők maguk játszanak, énekelnek, és nagy lelkesedéssel adták át Szelei Szilárd társvezérigazgató kollégámnak és nekem, hogy mutassuk meg a „többieknek” a konferencián ezt a rokoni üzenetet.  A mosolyunk, amellyel átvettük a pendrive-ot, nem volt őszinte. Mert bár örültünk a kollégák lelkesedésének, tudtuk, hogy a hatalmas kongresszusi csarnokban megrendezett eszmecserén aligha nyílik alkalom arra, hogy a szigorú és hónapokkal korábban véglegesített programba beszúrják a kedvünkért a „koncertfelvételt”.

 

Sejtéseink a helyszínen beigazolódni látszottak. A Decaux fivérek csillogó-villogó prezentációban mutatták be, hogy az egy robogóval és egy ragasztós vödörrel induló plakátragasztó mikro vállalkozásból hogyan lett sikeres világcég. A fejlődés történetének ismertetésekor, amikor 2012-es évhez ért az előadó, meglepve vettük észre, hogy kimaradt a magyar piacra lépés története. Mivel éppen szünet következett, finoman jeleztük ezt tulajdonosounknak, aki azonnal belátta a hiányosságot. Mi pedig hirtelen ötlettől vezérelve odaadtuk neki a pendrive-ot a zenés videóval, utalva rá, hogy bár ő kifelejtette Magyarországot, a magyar kollégák nagyon készültek az 50. évfordulóra.

A szünet után a tulajdonosunk mindenki előtt elmondta, hogy egy országot, nem is tudja hogyan történehetett, de kihagyott, majd hosszan és büszkén mesélte el a magyarországi piacra lépés izgalmas történetét. Végül pedig elindult a zenés videó is, amely után állva tapsolt a több száz fős közönség. Mi, magyarok a mennybe mentünk. Ezt az élményt később vidáman osztottuk meg a kollégákkal Budapesten. Büszke vagyok rá, hogy a családias légkör, az egymás felé nyitott szemlélet a magyar csapatban és a francia vezetőségben is megvan. Ez kellett ahhoz, hogy a konferencia egyik legvidámabb pillanatát biztosítsuk a cég születésnapján. És ez az, ami a JCDecaux-t kiemeli a többi multi közül.