Kezdő üzletkötő voltam, az akkor még létező Konsumex Külkereskedelmi Vállalatnál. Főleg bérmunkákat, kooperációs megbízásokat szerveztem. Jött egy német cég, amolyan „szerencselovag” típusú, amely a kelet-európai lehetőségeket – értsd: olcsó munkaerő – akarta gyorsan kihasználni, s az akkor Németországban fellángoló bio-divathullámot meglovagolva, Magyarországon biopapucsot gyártatni.
Találtam partnert. Egy vidéki szövetkezet elnöke úgy gondolta, hogy a helyi és a környékbeli asszonyoknak jó elfoglaltság lesz ez, hiszen télen úgy sincs mezőgazdasági munka. Az üzlet kolbász és pálinka kíséretében megköttetett. Elkezdődött a természetes anyagból készülő, szőtt papucsok gyártása, majd amikor összejött az első nagyobb mennyiség, ki is szállították.
Eddig minden rendben volt. Csakhogy alig kezdődött el az árusítás, ömlöttek a reklamációk. Szinte mindent kifogásoltak a vevők. A német cég egyik vezetője úgy döntött, idejön, és személyesen jár utána, miért gyenge a minőség, mikor ők mindent adtak: anyagot is, mintát is. Elkísértem a faluba, ahol az elnök, jó házigazda módjára, magyaros, bőséges ebéddel megvendégelte a nyugati partnert.
Aztán elmentünk a raktárba, ami nem volt más, mint egy mezőgazdasági, üres pajta, ahol egyébként szénát, meg mezőgazdasági terményeket szoktak tárolni. A hatalmas tér tele volt papucsokkal. Egymás hegyén, hátán, mint ahogy a szénát szokták villával egymásra halmozni.
A német egyre idegesebb lett. A látvány sokkolta. Felkapott egy pár papucsot, aztán egy másikat, összemérte őket. Semmi semmivel nem volt azonos. Egyik hosszabb, másik szélesebb volt, mint a párja. Ez volt a helyzet a többivel is. A tsz-elnök orra előtt hadonászva mutatta az eltérést, majd földhöz csapta őket miközben azt kiabálta, ők ezt nem fogják átvenni. Az elnök se volt rest, ugyan egy kukkot sem értett németül, de a rikácsoló német hallatán válogatott szitokszavakat ordított, vaskos káromkodással cifrázva. Helyi hatalmasságként nem szokott ő ahhoz, hogy rajta bármit is számon kérjenek. Én meg ott álltam a pajta közepén, a két magából kivetkőző alak között, és fordítottam. Herr Schmidt azt mondta, hogy a minőségen kellene még egy kicsit javítani… Kovács elnök úr azt válaszolta, hogy természetesen mindent megtesznek azért, hogy a jelenlegi helyzet változzon…
A nagy hangzavar után némileg lecsillapodva megállapodtak, hogy a bérmunkások átnézik a készletet, próbálnak javítani. Ez megtörtént. A nyugati pionír befektetők közben rájöttek, nem elég az olcsó munkaerő, nem elég, ha idezúdítják az anyagot, és megrendelik a munkát. A betanítást nem spórolhatják meg. A magyarok is belátták, attól, hogy télen ráérnek, még nem értenek a papucsgyártáshoz. Az együttműködés így nem tartott sokáig.