Vannak olyan élethelyzetek, amelyek után az ember nem tud alkalmazottként dolgozni tovább. Csak az önálló vállalkozás jöhet szóba. Így voltam én ezzel, amikor Nigériából hazatértem.
1991-1993 között Nigériában dolgoztam, a Medimpex magyar külkereskedelmi vállalat leányvállalatánál. Kezdetben termelési igazgatóként, később cégvezetőként. Akkoriban nem volt túl egyszerű a kommunikáció a két ország között. De még helyben sem. A telefonhálózat gyenge volt, telexen meg nehezen lehetett gyors döntésekhez tanácsot kérni. Így gyakran egyedül határoztam, nagy dolgokban is.
Mi alapvetően gyógyszerek gyártására, kereskedelmére szakosodtunk, erre szólt a szerződésünk is, ám amikor egyik nap fecskendőkre is nagy megrendelést lehetett szerezni, akkor úgy éreztem, nem engedhetem el ezt az üzletet. A Medicornak is volt kint egy képviselője, akkoriban gyógyászati eszközöket – így fecskendőket, injekciós tűket is gyártott –, nekik akartam átpasszolni e lehetőséget.
Hosszas kínlódás után sikerült a kirendeltség-vezetőt felhívni. Az üzletről nem beszélhettünk, mert éppen házkutatás volt nála, és letartóztatták. Hirtelen azt se tudtam, mit tegyek. A Lagosban dolgozó magyar nagykövettől kértem segítséget, aki a konzult bízta meg az üggyel. Vele mentünk el a tőlünk 600 kilométerre lévő Enugu városba. Nigéria akkor választások előtt állt, zavarosak voltak a politikai viszonyok. A még regnáló kormányzó éppen eltakarította az útjában állókat…
A konzul mindent bevetett, hogy kihozza a fogságból a magyar szakembert, de akkor éppen nemzeti ünnep volt Magyarországon, így a Külügyminisztériumból nem kaphatott azonnali engedélyt semmiféle kötelezettségvállalásra. Végül a Medimpex leányvállalata nevében én vállaltam készfizető kezességet, 1,5 millió Naira (ottani fizetőeszköz) értékben. Tudtam, hogy ez könnyelműség, mert cégünknek korábbi nagy értékű beszerzések miatt már jelentős hitelei voltak, de csak így szabadulhatott ki a medicoros kolléga.
Úgy gondoltam, mivel éppen hazajövök szabadságra, majd ezt itthon tisztázom a főnökömmel. Megértette, de rögtön átlátta, a helyzet veszélyesebb, mint én hiszem. Közben ugyanis jöttek a hírek: a cég nagy értékű teherautóit a hitelezőnk a légierő katonáival megpróbálta lefoglalni az adósság fejében. Távollétemben az üzem miden mozdítható berendezését széthordták vagy eladták a nigériai tulajdonosok. A vállalat sorsa megpecsételődött. Egyértelművé vált: nekem nincs visszaút.
A nigériai kaland után döntenem kellett: mi legyen itthon? A munkahelyem visszavárt, de én már túlságosan hozzászoktam az önállósághoz, nehéz helyzetek megoldásához. Nem tudtam volna besimulni egy vállalati szervezetbe. És ekkor jött a felkérés cégalapításra. Azonnal vállaltam.