Jelenlegi hely

Nem kell beépített főnök

Szakács Hedvig, a ZIMBO Perbál Kft. és a ZIMBO Románia ügyvezető igazgatója
365 üzleti történet,Szakács Hedvig, ZIMBO
„A főnökök fején piros hajháló van, ez az egyetlen megkülönböztető jel. Ezúttal én fehér hajhálót húztam.”

 

 

Meglepődtem a Beépített főnök című dokumentumfilm szereplőin. Vannak olyan vezetők, akik ennyire nem tudják, hogyan dolgoznak az emberek az általuk vezetett vállalatnál? Álruhát kell ölteni, s úgy beállni a dolgozók közé, hogy megismerjék a fizikai munkát közelebbről is? Miért nem mennek rendszeresen a munkások közé, akkor nem csodálkoznának! – gondoltam magamban, amikor a sorozat több részét megnéztem, s láttam, mennyi újdonságot fedeztek fel ezek az amerikai vezetők, amikor álruhában, maszkírozva, beálltak a saját cégükhöz takarítónak, szerelőnek, vagy éppen ami adódott… Közben az is kiderült, talán maszkra sem lett volna szükségük, egy nagyvállalatnál néha nem is ismerik a csúcsvezetőt.

Nálunk ez nem fordulhatna elő! – gondoltam, hiszen engem ismernek, s én is ismerem az embereket. Hetente többször végignézem az üzemet, tudom, hogy ott mi történik.

Idén, a pünkösdi szombaton túlórát rendeltem el, mert rengeteg volt a megrendelés. Nem örültek az emberek, hiszen ezzel a hosszú pihenés rövidült meg. Eldöntöttem, én is bemegyek dolgozni, ezzel is jelezve, mi egy csapat vagyunk. Nálunk a húsüzemben a higiéniai előírások miatt be kell öltözni, mindenki egyforma fehér ruhát kap. A főnökök fején piros hajháló van, ez az egyetlen megkülönböztető jel. Ezúttal én fehér hajhálót húztam. Beálltam a kartonozónál dobozt hajtogatni, sokaknak háttal. Akik mellettem álltak, észrevették ki vagyok, a többiek nem foglalkoztak velem. A mellettem lévők pár óra elteltével egyszer csak szóvá tették, szerintük teljesen fölösleges azt a terméket kartondobozba is tenni, mikor a többi hasonlót egyszerűbben csomagoljuk.  

Meglepődtem, hirtelen nem is tudtam mit mondani. Igazuk volt. Végiggondolva, eszembe jutott, ez egy nagyobb projekt következménye volt, s amikor a projekt már régen megszűnt, a kartondobozba csomagolás maradt, senkinek nem tűnt fel. Az íróasztaltól ez néha nem látható, a dolgozók meg legfeljebb egymás között dohognak, tőlük nem mindig jut el az információ a döntéshozó szintig. Ráadásul dobozolás nélkül kisebb a költség, kevesebb a teendő, s ezzel mi is, a vevő is jól jár. Konzultáltunk a megrendelővel, változtattunk. És beláttam, hiába megyek én hetente végig az üzemen, ilyen részleteket a látogatáson nem fedezhetek fel. Ehhez ott kell lenni, együtt kell dolgozni, a közös munka során aztán előjönnek a „rejtett” problémák is, meg a józanész diktálta javaslatok.

Felülbíráltam a Beépített főnökről alkotott korábbi véleményem. Egy vezetőt bármikor érhetik meglepetések, hiszen mindenhol nem lehet jelen. De azt továbbra is tartom: nem kell inkognitó a cég megismeréséhez. A közös munka feloldja a gátlásokat, megoldja a nyelvet. S akkor minden kiderül.