Jelenlegi hely

Nem ismertünk lehetetlent

Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója
Dalos Ottó, Cisco,365 üzleti történet,BOOM Magazin
„A mobil internet minden fordulatánál ott voltam, ahol a dolgok történtek”

 

Jókor voltam jó helyen – többször eszembe jut ez a mondás, amikor arról beszélgetünk, hogy nekem szerencsém volt: ott lehettem a mobil internet hazai megvalósításánál, majd az újabb korszakváltásnál is.

 

2000-ben a Motorola-nál dolgoztam. Akkoriban az éves nemzetközi mobilkommunikációs szakkiállítást még nem Barcelonában, hanem Cannes-ban tartották, és 3GSM World Congress-nek hívták.  Ott jött ki a Motorola az első WAP telefonnal, ez volt a Timeport, és egy ehhez kapcsolódó WAP szerverrel. A Timeport már kapcsolódni tudott az internethez, de nem volt olyan felhasználóbarát, mint a mostani okos telefonok. Nem volt interaktív, de például híreket, vagy éppen az időjárás-jelentést meg lehetett nézni rajta.  Ez akkor nagy dobás volt, valóságos technológiai robbanás.  

 

A kiállítást megnézte a Westel (a mai MTelekom egyik elődcége) vezérigazgatója, Sugár András is, aki a kint lévő kollégánktól 14 nappal későbbi dátumra élő bemutatót kért. Működés közben akarták tesztelni, mire képes ez a telefon, amit a mai okos telefonok elődjének tekinthetünk. A Westel-vezér rögtön meglátta az újdonságot benne, s azonnal behozta volna a magyar piacra is.

 

Ez nekünk is nagy üzlet lehetett, a dicsőségről nem beszélve. Tehát nagyon meg akartuk csinálni.  De volt némi gondunk. Egyrészt ebből a telefonból akkor még összesen 100 darab volt, szétszórva a világban, mindenhol teszt üzemmódban. Ezenkívül még 20 készülék volt a kiállításon, bemutatásra. Valahonnan kellett néhány példányt szereznünk, majd arra magyar alkalmazást írni, tesztelni. Ma azt mondanám, lehetetlen ilyen rövid idő alatt megbízható alkalmazást írni, s biztonságosan működtetni is, de akkor nem ismertünk lehetetlent. Tudtuk, ha ez sikerül, akkor a Westel megveszi, elterjeszti, s Magyarország lehet a világon az első ország, ahol ez a telefon rendszerszerűen működik. Egy WAP-szervert is fejlesztettünk mögé, ami a biztonságos működés feltétele volt. Éjjel-nappal dolgoztunk, de mindent megoldottunk. Két hét múlva működött a rendszer.

 

 A Westel megvette, és a világon elsőként bevezette ezt a rendszert. Nagy sikere volt. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a WAP-rendszer tiszavirág életű lesz, mert jön a GPRS, azaz egy jobb adatátviteli technológia, s az mindent lesöpör… Élveztük az elismerést. A projekttel én bekerültem a Motorola világversenyében a legsikeresebb munkatársak közé. Ráadásul ezzel a tudással, tapasztalattal egyenes út vezetett a Ciscohoz, ahol azóta is dolgozom.

 

A Cisconál pedig újra szerencsém volt: részese lehettem egy újabb korszakváltásnak: a 4G/LTE mobil internet bevezetésének, együttműködve több hazai szolgáltatóval.. Vagyis elmondhatom: a mobil internet minden fordulatánál ott voltam, ahol a dolgok történtek.