Jelenlegi hely

Nem egészen kockás gondolatok

Eppel János, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója
Eppel János, Porsche Hungaria, 365 üzleti történet
„Vajon mennyi minden múlik az életben, az üzletben a körülményeken?”

 

„Hova tegyelek?” – forgattam a kezemben a Rubik kockát, amit két napja kaptam ajándékba karácsonyra az egyik üzleti partnerünktől. Miközben a megfelelő helyet kerestem, megszólalt a telefon és az asszisztensem közölte, hogy Rubik Ernő egyik tanácsadója keres. Egy pillanatig csak bámultam a kockát, majd kértem, hogy kapcsolja be.

Mint kiderült, Rubik Ernőt nagyon érdeklik az elektromos hajtású autók és szeretne valamilyen együttműködést e téren velünk. Miután megállapodtunk egy találkozóban és letettem a telefont, hirtelen visszarepültem az időben.
Csaknem 40 évvel korábban a Konzumex-nél dolgoztam a játék, sportszer és műtárgy osztályon, amikor megkaptuk a feladatot, hogy segítsük piacra dobni Rubik Ernő találmányát, a Rubik kockát.

Természetesen a nyugati piacokról volt szó, hiszen az országnak égetően szüksége volt devizabevételre. Csakhogy nem nagyon volt senkinek tapasztalata, hogy csináljuk? Álljunk össze egy nagy játékforgalmazó céggel vagy inkább keressünk kisebb partnereket? Hogyan védjük meg a másolástól? Persze, le kell védetni, szabadalmi jogot venni – de ez több tízezer dollárba kerül.  És a rendszer felettébb bürokratikus volt, számtalan engedély kellett mindenhez.

A kereskedelmi igazgató akkor egyben a párttitkár szerepét is betöltötte. Ez a tény, illetve ő sokat segített: lett pénz a szabadalomra, majd előkerült egy bölcsész szakos kolléga, aki értett valamennyire a „marketinghez”. Mégis, hiába tűnt minden probléma megoldottnak, a Rubik-kocka nem tudott igazán sikert aratni. Úgy, ahogyan azt ma ismerjük.

Vajon miért? Vajon mennyi minden múlik az életben, az üzletben a körülményeken?
Ferdinand Porsche például már 1900-ban megépítette a Lohner-Porsche-t, az első hibrid autót – csak éppen a kutyának sem kellett. Szárnyalt a robbanó motor, senki sem beszélt akkor még globális klímaváltozásról. Ma viszont mindenki erről beszél, minden gyártó ezen dolgozik.

Persze az sem véletlen, hogy egy olyan feltalálót, mint Rubik Ernő, most ez érdekli, hiszen ez a jövő, ha nem is annyira közeli, mint sokan gondolják. Mire az elektromos autó általánosan elterjedt lesz, még sok víz folyik le a Dunán.  Ehhez nagyfokú nyitottság kell, kezdeményező készség, képesség a változásra. Megváltoztatni a gondolkodásunkat, a magatartásunkat – a körülményeket. Új üzleti modell van születőben, és az autó már nem lesz az, ami volt 10-15 évvel ezelőtt.

Szóval: ha nem látunk fantáziát, üzleti lehetőséget egy színes kockában, ha nem vagyunk nyitottak, tanulásra képesek, akkor megállunk, helyben toporgunk, esetleg visszafelé megyünk. De minden bizonnyal kudarcot vallunk.

Bevallom, a mai napi küzdök a Rubik-kocka kirakásával – de nem adom fel.