Jelenlegi hely

MindiGIS kitartani!

Magos Gábor, a MindiGIS Térinformatikai Iroda Kft. tulajdonos-ügyvezetője
Magos Gábor, 365 üzleti történet
„A pénz nem volt elég a működésre, hitelekből éltünk, és tartozásunk mértéke rémisztő nagyra nőtt”

 

1996-ban kezdtük el a vállalkozást, egy presszóban, viccből kitalált névvel: MindiGIS. A GIS szó angol rövidítés, térinformatikát jelent, a többi pedig már a móka része volt, és az alapfilozófiánkat is előre vetítette: megmaradni mindig, humorral átsegítve magunkat az utunkba kerülő problémákon. Kis cég volt, lelkes emberekkel, sok munkával és áldozattal, de sok nevetéssel és kollektív fogyókúrával(!) is.

Az első tíz-tizenkét év sok szakmai kihívást hozott, érdekes munkák sorát nyertük el, sok újszerű témába is belefogtunk. A csapat szinte állandó volt, hasonlatos egy meghitt baráti körhöz. A 2007-es és 2008-as év hozta a kibontakozást, elértük azt, hogy normális munkaidőben tisztességes bevételt tudtunk termelni. Minden szépen alakult, amikor is 2008 végén kirobbant a gazdasági válság.

Jött, mint a jégkorszak, szép lassan lefagyott minden, elfogytak a lehetőségek, és ott álltunk hatan, mindössze pár embernek elég munkával. Hat ember, akikből senki nem volt pótolható: sem emberileg, sem szakmailag. Az első sokk után stratégiát kellett találni a túléléshez. Úgy, hogy a csapat egyben maradjon: a régiek tapasztalata és félszavas kommunikációja, az újak gyorsasága és naprakészsége, na meg persze a bandaszellem. Senkit nem tettünk ki a cégből és folytattuk az új dolgok tanulását, technológiák fejlesztését. A pénz nem volt elég a működésre, hitelekből éltünk, és tartozásunk mértéke rémisztő nagyra nőtt 2012 végére. A szakmai munka mellett megkeserítették életünket az adósságkezeléssel kapcsolatos teendők, de kitartottunk, összekapaszkodva, egymásban és a jövőben bízva. Volt rá példa, hogy egy munkát már akkor elkezdtünk, amikor még csak remény volt rá, hogy el fogjuk nyerni. Mire elnyertük, kész lett, azonnal leadtuk, kifizették. Rá egy hétre a témát „felsőbb szinten” elkaszálták. Ha nem siettünk volna, akkor a munka és a vele járó pénz nem lett volna meg és ott vége lett volna a MindiGIS-nek. Számos hasonló eset volt, a szakadék szélén robogtunk nagy sebességgel, de a rossz helyzet ellenére senki nem ment el a cégtől. Csak egymásban bízhattunk. Fejlesztettünk rendületlenül, hogy ha majd egyszer vége lesz a nehéz időknek, akkor a megmaradt cégek közül kiemelkedjünk.

2013-ban elindult minden felfelé, a MindiGIS szekere is. A sok adósság azonban mint a hínár húzott lefelé minket, nehezen tudtunk csak megindulni. Ezután öt évbe telt, öt emelkedő évbe, hogy minden tartozást megadjunk, a céget teljesen rendbe tegyük, és jóval magasabb szinten tudjuk folytatni a piaci versenyt, mint korábban. A válság alatt senki nem került az utcára és az összeszokott gárda bebizonyította, hogy a kitartás nem volt hiábavaló. A név és a mögötte lévő filozófia segített minket.