Sokat elértem az üzletben. Néha elgondolkodom azon, hogyan jutottam idáig. Ilyenkor egyre jobban megerősödik bennem az érzés, hogy minden a gyerekkoromra vezethető vissza. Akkor lettem olyan, amilyen most is vagyok: szemlélődő, kételkedő, kicsit visszahúzódó. Szeretek a dolgok mélyére látni, tudom, semmi nem olyan, mint amilyennek látszik. Vagy csak ritkán olyan…
Egyszerű vidéki családban nőttem fel. Kívülről olyanok voltunk, mint bárki más. Apám ácsmester volt, ügyes, szorgalmas, de nem keveset ivott és az alkohol agresszívvé tette. Gyerekként megtanultam, hogy ilyenkor jobb elvonulni. A táti Kis-Dunára nyílott a kertünk, kialakítottam egy rejtekhelyet. Sokszor órákat töltöttem ott. Figyeltem a vizet, csodáltam, hogy mindig más arcát, színét mutatja, soha nem lehetett kiismerni. Megtanultam, sokáig kell tanulmányozni valamit, hogy valamennyire értsük működését.
Azóta máshova sodort az élet, de ez a szemlélődés, a dolgok alapos megismerésének igénye, jellemző maradt a munkámban. Huszonhét évet töltöttem a Piszkei Papírgyárban.A nem túl szerencsés privatizáció idején már kereskedelmi vezető voltam. 1967-ben, 14 évesen kerültem oda, a papírgyártó gépek alól söpörtem ki a szemetet…Beletanultam a szakmába, mélyen megismertem, voltak ötleteim, miként kellene jobban csinálni. Bár pénzem nem volt, több társammal megalapítottuk a Forest Papír Kft-t. Akkor életbevágó volt, hogy ne hibázzunk. Jól jött az én tapasztalatom, a nagyon mély gyakorlati tudás, ahogy az is, hogy nem lehetett megingatni szakmai hitemben.
Ebből adódott, hogy szinte mindig ellentétesen mozogtam, mint mások. A magam feje után mentem. Szuverén maradtam, ami egy-egy helyzetben talán nehézséget okozott, de hosszú távon kifizetődött. A Forest Papír lakossági üzletágát eladtuk, így lett fedezet a megmaradt rész fejlesztésére, és új üzletágak – élelmiszergyártás, szállodaipar – kipróbálására. Izgatnak az új megoldások.
A magam választotta úton járok. Társaságban inkább félrehúzódom, s onnan figyelem az embereket. Nézem, hányan hányféle arcukat mutatják, miközben egészen mások. Így vákuumba kerülnek, nem abba a társaságba, ahol igazán jól éreznék magukat. Nekem ilyen gondom soha nem volt. Nem akartam szórakoztató, társasági embernek látszani. És megtaláltam azokat a közösségeket is, ahol hasonló emberekkel összefogva, együtt teszünk valamit. Úgy vélem,a világ nem a fenntartható fejlődési pályáján halad, de beláttam, ez ellen én nem sokat tudok tenni. Azért viszont igen, hogy mi, magyar vállalkozók, összefogva többet érjünk el. A Magyar Termék védjegyet is ezért találtam, találtuk ki. Működik. Mint ahogy a szemlélődő egyéni út is, így, közösségben.