Jelenlegi hely

Milliárdos gátszakadás

Juhász László, a Chesterton Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
Juhász László, a Chesterton Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
„Láttam a rémületet, a hitetlenkedést kollégáim arcán. Örültek, hogy végre nyugalom van…”

 

Két év kellett ahhoz, hogy normalizálódjon a helyzet. 2016-ban neveztek ki ügyvezetőnek, utána sok időt vitt el a szekrényből kizuhanó csontvázak eltakarítása. Az elődöm után egy értékesítőnk is távozott, s vele 100-120 milliós forgalom. Már kilépése előtt saját céget alapított, vagyis felkészült a váltásra. A jogi procedúrát elvesztettük. A dolgozók rosszkedvűek, fásultak voltak. Nem tett jót a hangulatnak az sem, hogy több olyan kötelezettség-vállalás is előkerült, amiről nem tudtunk, de vitte a pénzt.

Innen szép nyerni! Bár akkor már egy éve a cégnél dolgoztam, mégis meglepett a rám zúduló kellemetlen ügyek tömege. Szisztematikusan rendeztük a sorokat. Úgy gondoltam, 2018 már olyan év lehet, amilyet mi akarunk. Agresszív tervet készítettünk. A korábbi árbevételünket 15-20 százalékkal túlszárnyalva, egymilliárd forint fölé tettük a lécet. Láttam a rémületet, a hitetlenkedést kollégáim arcán. Örültek, hogy végre nyugalom van, és akkor most itt van ez az őrült főnök?! De én akkor már tudtam, hogy olyan rendeléseink vannak talonban, amelyeket ha sikerül év vége előtt kiszállítanunk, történelmet írunk. Ezzel egy teljesen más dimenzióba kerülhetünk.

Kollégáim hitték is, meg nem is, hogy eljött a kiugrás ideje. Inkább csak tették dolgukat. Amikor viszont a két nagy értékű megrendelés beérkezett és időben teljesíthető volt mindkettő, megváltoztak. Ez esélyt adott a győzelemre. És hirtelen fontossá vált, hogy sikerüljön a terv. Már-már olyanná vált a vállalat, mintha egy fontos verseny résztvevője lett volna. Csúcsdöntésre készültünk… 2006-ban egyszer már volt milliárd fölött az árbevétel, egy megismételhetetlen megrendelésnek köszönhetően, az elmúlt 10 évben azonban megragadtunk a700-800 milliós szinten. Úgy tűnt, erre vagyunk képesek. Izgalmassá vált tehát, hogy mi átszakíthatjuk a milliárdos gátat, s meghaladjuk a 2006-os csúcsot.  Naponta lestük, jött-e újabb megrendelés, s hogy közelebb kerültünk-e a célhoz. Jól haladtunk.

És akkor, november elején vírus támadta meg a cég teljes hálózatát. Németországból indult, de végigfutott a teljes nemzetközi hálózaton. Leállt a rendszer, nem lehetett számlázni, nyilvántartani. Nem adtuk fel: kézi számlázásra, kézi nyilvántartásra tértünk át. Ez túlmunkával járt, de senki nem panaszkodott. Működött a „csakazértis”, ha fene fenét eszik, akkor is megcsináljuk. 

Megcsináltuk. Ez a küzdelem, majd végén a siker összehozta a csapatot. A széthúzó, maguknak való emberek összekapaszkodtak. Ez nagy energiát szabadított fel mindenkiben. Innen már könnyű volt nyerni.