Jelenlegi hely

Mentés kétszázhatvan méteres mélységben

Székely Ferenc, az Északdunántúli Vízmű Zrt. vezérigazgatója
Székely Ferenc, az Északdunántúli Vízmű Zrt. vezérigazgatója
„Az emberek biztonsága, az ivóvízforrás megőrzése, és az egész földalatti bányatérség megmentése volt a tét”

 

Az üzleti világban az életben maradáshoz tudás, kreatív ötlet, sok jó döntés, tanulás, alkalmazkodás, kitartás szükséges. Ki kell sakkozni a legjobb lépést, hogy mindig játékban maradjunk, és lehetőleg nyerésre álljunk.
Tatabányán, a XIV/A vízbányában dolgozni azt jelenti, hogy 260 méterrel a föld és 12 méterrel a víz felszíne alatt kell csapatban együttműködve üzemeltetni berendezéseket. Mintha valaki egy 120 méter mély tó feneke alatt egy bányarendszerből csapolna és szivattyúzna több köbméter vizet percenként. Eközben a falazatból a vízoszlop nyomásának megfelelő energiával folyik, spriccel vagy ha úgy adódik, bezúdulhat a bányába a víz…
Történt egyszer, hogy a vízadó fúrólyuk tönkrement, az elzáró szerkezetének cseréjét kellett megoldanunk. Az emberek biztonsága, az ivóvízforrás megőrzése, a vízadó térség fennmaradása és az egész földalatti bányatérség megmentése volt a tét. A bánya legmélyebb pontján a kiömlő víz szintjét mobil búvárszivattyúkkal kellett a veszélyes szint alatt tartani. Közben létfontosságú volt, hogy plusz levegő jusson a térségbe. Így maradhatott az óriási nyomással kiömlő vízfüggönyben elegendő levegő a nehéz szerelvényeket összehangolt munkában szerelőknek.

Az akciót hosszas, sokszor indulatoktól sem mentes vita előzte meg, de a közös cél és a kritikus helyzet súlya végül kialakította a közös nevezőt. A régi, több évtizeddel korábban gyártott szerelvényből beszereztem egy mintadarabot, amelynek segítségével munkatársaim kikísérletezték a konkrét megoldást. Közben a műszakiakkal készítettünk egy minden lépést magában foglaló technológiai utasítást. Az információs láncot megszerveztük, vész esetére élő riadólánccal is.
Csaknem 30 kolléga várta az indítóparancsot feszült, de mégis optimista és tettre kész hangulatban. A megnyitott szerkezetből szinte fülsiketítő zúgással ömlött a víz. A helyszínen dolgozók azonnal eláztak, vízködbe veszve, szinte csak a mellettük állót látva, jelbeszéddel kommunikálva végezték a munkát. Eközben a magasabb vágatrészen, a szivattyút üzemeltetők felügyelték a beáramló plusz levegőt és energiát. A felszínen, a diszpécservezérlőben pedig azért feleltek, hogy a bánya áram- és levegő-ellátása biztosított legyen.
Végül a fúrólyuk ismét biztonságosan nyithatóvá és zárhatóvá vált, a vízbányában az üzemelő gépek újra a megszokott módon „szuszogtak.” A felszínen és a bányában csendes kézfogások, büszke pillantások közepette helyreállt a rend.
A végén győztesként állhattam fel a "sakkasztal" mellől. Nagy küzdelem volt ez a természettel. Együtt örültünk a csapattal. Jó volt látni, hogy ilyen kiélezett helyzetben is számíthatunk egymásra. És e győzelemmel az üzleti játszmában is nyertesek maradtunk.