
Csak azok a válaszok érdekesek, amelyek megsemmisítik a kérdést! – ezt választottam a cégem mottójául, amikor tizenöt éve kényszerűségből megalakítottam mikro vállalkozásomat. Előtte egy multinacionális cégnél a folyamatmérnökséget vezettem, de szinte egyik napról a másikra bezárta a kapuit. Egy darabig nézegettem hasonló munka után. Nem találtam, és arra gondoltam, a magam sikerének a kovácsa leszek. Azóta várom és keresem a kérdéseket, amelyeket megsemmisíthetek. Eleinte jó darabig stimmelt az egyes szám első személy, később kialakult a Csapat. Olyan társaim voltak és vannak, akikre büszke vagyok. Már velük együtt láttam át, hogy jókora mennyiségű megsemmisítésre váró kérdés kapcsolódik az ólommentes forrasztáshoz, mint ahogyan a történetem is.
Mondják, ha a szerencsénk úgy hozza, hogy jókor lehetünk jó helyen, akkor nyerünk. Nekem volt egy ilyen fél órám. A tatabányai autóüveggyárban felkérésükre mikro vállalkozóként azzal próbáltam a magam módján segíteni a multinacionális cégnek, hogy összebütyköltem egy ólommentes forrasztáshoz alkalmas eszközt. Ez fontos a hátsóüvegeknél, amikor különféle dolgokat szerelnek rájuk GPS- és TV-antennától a fűtőszálakon keresztül a riasztóig. Sokat kellett alakítgatnom rajta, hogy jobb, hatékonyabb, egyszerűbben kezelhető legyen, mint amilyennel dolgoztak, amilyeneket a világcég más kontinenseken lévő gyáraiban alkalmaztak. Hosszas előkészítés után végre eljutottunk a teszteléshez, amikor láttam, hogy egy orosz kolléga érdeklődve figyeli, mit csinálok. Valószínűleg egy céges meetingre érkezett, de elkeveredett vagy sétált egyet a szünetben. Mindketten beszéltünk angolul, nem siettem, ezért jutott rá időm bőven, hogy elmagyarázzam neki, szerintem miért jó, amit kitaláltam. Sűrűn bólogatott, sokat jegyzetelt, végül elkérte a forrasztóállomás leírását és az elérhetőségeimet, majd elköszönt.
Már szinte el is felejtettem e találkozást, amikor érkezett kis cégünkhöz egy megrendelés az AGC csoport oroszországi gyárából. Kiderült, tesztelték a tesztgépet és elégedettek voltak. Nem sokkal később a csehországi gyárból érkezett igény, ők is ilyet szerettek volna venni. Már ezzel is nagyon elégedett voltam csapatommal együtt – akkor, 2011-ben hatan dolgoztunk az EngSolnál –, de a láncreakció beindult. A brüsszeli központban is pozitívan nyilatkoztak, kiírtak egy tendert, amit megnyertünk. Öt évvel ezelőtt a belgiumi központ szerződést kötött velünk, a kicsi magyarországi céggel. A fontos eszköz egyedüli beszállítói lehettünk Európában.
Nem volt megállás. Ázsia, Észak-Afrika, Dél-Amerika meghódítása következett. Közben persze érkeznek az újabb megsemmisítésre váró kérdések. Állunk elébük.