Pár évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy beruházunk, bővítjük a termelést. Két területen láttuk ezt fontosnak, ezért mindkettőre előkészítettünk egy megvalósíthatósági tanulmányt, amiben minden fontos paraméterre kitértünk. A kettőt összehasonlítva, egyértelműen kiderült, melyik a jobb. Azt elemeztük tovább, még részletesebb előkészítő anyagunk lett. Minden nagyon biztató volt.
Döntenünk kellett. Érdekes módon alakult a tárgyalás. Röpködtek a jobbnál jobb számok, a remek megtérülési mutatók, meg a növekedési adatok. És a kollégák mégsem lelkesedtek. Én sem. Húztuk az időt, elhalasztottuk a döntést. Nem értettem, mi van velünk. Mit akarunk még? A kérdéseket más is feltette magának, s ugyanúgy nem tudta a választ, mint én. Egyszerűen rossz érzésünk volt. Úgy, hogy semmi alapja nem volt. Az előkészítés alapos volt, minden részletre kitért. Nem szálltak el a számok, az akkori piaci trendekre épültek. És mégis… Bizonytalankodtunk.
A következő ülésen ki is mondtuk: mindent elhiszünk, tudjuk, hogy az adatok alapján remek lenne a beruházás, de rossz érzéssel nem lehet belevágni. És nagyon gyorsan a másikat választottuk. Felszabadultan, jó kedvűen. Senkit nem zavart, hogy ott szerényebb lesz a növekedés, a profitkilátások is szolidak. Ebben a termékcsaládban hittünk. És ettől lett könnyű a döntés.
Ma már tudom, az se zavart volna, ha később az derül ki, hogy rosszul döntöttünk. Merthogy bejöttek az előzetes várakozások, szárnyalhatnánk mi is, ha nem vagyunk gyávák. Nem ez történt. Annak a terméknek a piaca összeomlott. Úgy, hogy előzetesen semmi jele nem volt. Nemcsak mi nem láttuk, a szakértők sem. A másik, szolid kilátású terméknél meg minden jobban alakult a számítottnál. Egy kicsit. Elégedettek voltunk, de máig nem tudjuk megmagyarázni, miért éreztük, hogy így kell dönteni.
A történetből egyet megtanultam: a számok fontosak, de nem szabad túlértékelni jelentőségüket. Ha csak egy pici rossz érzésünk is van, akkor azt nem szabad elnyomni, figyelmen kívül hagyni. Akkor sem, ha nem tudjuk megmagyarázni, akkor sem, ha megfoghatatlan az egész. Az intuíció az üzleti döntéseknél is fontos elem. Sőt! Ahogy egyre tapasztaltabb lesz az ember, annál fontosabbak az ilyen megérzések.
Közgazdász vagyok, banki tanácsadói képesítésem is van, és az építőiparban dolgozom. Vagyis minden szálon a számokhoz kötődöm. És mégis! Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a döntéseknél a számokkal egyenértékűek a megérzések. Néha észre sem vesszük. A mi példánkban viszont ordító volt a különbség a tények és az érzések között, és racionálisan megmagyarázhatatlan a döntésünk. Azóta hiszek az intuícióban. Néha jobban, mint a számokban.